2013. szeptember 14., szombat

A Kurblimadárról

Murakami újra írásra ösztökélt. Muszáj, mert csak így vagyok képes összeszedni a gondolataimat. Lassan egy hónapja álltam neki a majdnem ezer oldalas, három kötetes történetnek, és ez az egy hónap alatt rengeteg dolog történt velem, nem beszélve arról, hogy Okada Toruval is, Murakami legújabb főhősével. A kurblimadár már amúgy is jó régóta várta, hogy elolvassam, az idei nyaralások pedig tökéletes apropóul szolgáltak erre. Egyik reggel olaszban például arra ébredtem, hogy a kurblimadár nagyban húzza fel a világot. Kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy az ablakunk előtt elhúzó galambnak volt olyan hangja, amiről én a kurblimadárra asszociáltam. Azért megijedtem egy kicsit, na. :)

Voltak kétségeim néha, hogy ez a könyve most jó vagy nem jó. Maga az alapötlet tetszett, enyhe spiritualitást is belevitt a cselekménybe, amivel engem teljesen meg lehet fogni mostanában. Éreztem, hogy nem egy pörgős történetre kell számítanom, és a főhős nem is fogja megváltani a világot. Röviddel az olvasás elkezdése után ezeket mind leszögezve indultam el Okada Toru lelkének sötét bugyrába, vagy mondhatnám azt is, hogy elméje kútjának sötét mélyére. 

Nyilván nem sikerült minden szimbolikát teljes mértékben lefordítanom, de elég sok dologra felhívta a figyelmem. Okada munkanélküli lett, így ismerhetjük meg. Rövid bepillantást kaphatunk feleségével, Kumikóval közös háztartásába, életébe. Nem történik semmi lényeges, de mégis, ahogy leírja, hogy nem történik semmi lényeges, az mennyei. Főhősünket egy napon elhagyja felesége minden magyarázat nélkül. Nem sokkal később a magyarázat is megérkezik egy levél formájában. Természetesen Okada, vagyis Kurbli úr ezt nem hajlandó elfogadni, ezért a nő keresésére indul. Ahhoz, hogy megtalálhassa, először a saját lelkében kell kutatnia, ezért leszáll egy kiszáradt kút fenekére gondolkodni. Amíg ő gondolkodott, én arra a következtetésre jutottam, hogy Murakami itt azt akarja nekünk elmondani, hogy oké, hogy nyolc évet lehúzunk életünk párja mellett, de a mai rohanó világban mégsem ismerjük meg eléggé. A könyv végén itt is kiderül, hogy Kumikó életében voltak olyan dolgok, amiket nem mondott el Okadának. Persze úgy éltek egymás mellett, mintha minden rendben lett volna, de mégsem volt. Ez a mozzanat nekem azért volt nagyon emlékezetes, mert sajnos az én párkapcsolatomban is történt hasonló az elmúlt fél évben, ami aztán sajnos egy komoly műtétig fajult. Az a szomorú az egészben, hogy mindig valami tragédiának kell történnie ahhoz, hogy végre felnyíljon a szemünk, és odafigyeljünk jobban a másikra. A történet szempontjából az, hogy Kumikónak el kellett mennie.

A keresés során Kurbli úrral több dolog is történik. Megismerkedik mindenféle csuda érdekes figurával, akik segítenek a keresésben. Például Kaszahara Mei-vel, a közelben lakó 16 éves tinire, aki annyi baromságot össze tud hordani, mint amennyit a tinik szoktak. De találkozik még a két látóval, Kanó Máltával és Kanó Krétával is, akik elvileg az eltűnt macskát! akarják megtalálni, de nem boldogulnak, helyette inkább csak furcsák. Szerecsendió és fia, Fahéj mindenféle titkos és spirituális munkába keverik, segítve őt keresni Kumikót. Honda úr, és Mamija hadnagy beavatnak minket a második világháború végén Mandzsúriában történtekbe, ahol párhuzamot lehetett vonni néha Okada életével. Ekkor is volt kurblimadár, akinek a hangját nem mindenki hallotta, és látni sem lehetett, mint most sem. Volt olyan ember, akinek szintén olyan anyajegyszerű folt volt az arcán, mint Okadának. A párhuzamokon és a bölcs öregek jótanácsain kívül sajnos nem mindig értettem ezeknek a jeleneteknek a jelentőségét, mégis érdekes volt olvasni. Kivéve Nyúzós Borisz élő ember nyúzásait több oldalon keresztül. :S Természetesen volt akadályozója is a nyomozásnak. Maga Kumikó bátjya, Vataja Noboru. Őt segíti az elrettentésben Usikava, aki majd az 1Q84-ben nagyobb szerepet kap. Vataja Noboru szála nekem elvarratlan maradt a könyvben, mert Murakaminál mindig kell lennie elvarratlan szálnak. :) 

Az a jó Murakamiban, hogy olyan leheletvékony a határ a valóság és a képzelet között, hogy az olyan simán átjárható, mint amilyen simán Kurbli út átjutott a kút falán keresztül egy másik világba. Tudod, hogy az már nem igaz, mégis megfordul a fejedben, hogy elhiggyed, mert olvasás közben észrevétlenül átslisszantál máshová. Mindezt olyan nyelven, ami egyszerűen megborzongat. Fel sem tűnt ez alatt a hónap alatt, hogy ilyen sok idő telt el egyetlen könyv olvasásával. Szinte természetes volt, hogy most én éppen Kurbli úrral keresem Kumikót, és közben beképzelem, hogy egy-egy galamb hangja hasonlít a kurblimadáréra.

Rendkívül összetett könyv, nem annyira hatásvadász, mint az 1Q84 lett. Sok megfogható szálat találtam, ami miatt tényleg tetszett.

Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája. Geopen Könyvkiadó, 2009.

6 megjegyzés:

  1. Már megbeszéltük, nekem milyen anti-könyv élményt okozott, de a bejegyzésed most nagyon tetszett, és megint elszörnyülködtem, hogy milyen monstrum is ez a könyv, amin átrágtam magam, annak ellenére, hogy nem igazán tetszett. De most, a poszt olvasása közben felrémlett sok minden,pl az is, hogy tényleg van/volt valami megkapó Haruki írásában, stílusában, az elején nagyon élveztem ezt én is, főleg, ahogy semmi nem történik a párkapcsolatban, az mégis érdekes. Csak sajnos engem utána felidegesített a sok szimbolika, misztikum és érthetetlenség.
    Az 1Q84 szerinted milyen esélyekkel indulna nálam? Már megfogadtam, hogy Harukit nem olvasok többet, de ha van köze az 1984-hez - esetleg valami hasonló történet, mernék tenni egy próbát valamikor. Tudnillik az 1984 nagyon megfogott magának.

    (Vataja Noboru volt a macska neve is, ugye?)

    VálaszTörlés
  2. Egyszerűen nem voltál rá felkészülve, hogy tele lesz mindenféle szimbolikával és érthetetlenséggel, azért volt rád ilyen hatással. :) Ha már próbálkozol, akkor ne az 1Q84-et válaszd szerintem (nem tudom, hogy van-e köze az 1984-hez, mert azt még, szánom-bánom, de nem olvastam), hanem a Szputnyik, szívecskémet, vagy a Határtól délre, a naptól nyugatrát. Ezek rövidebbek, egyszerűbbek. Aztán ha ezek tetszettek, akkor jöhetnek a durvábbak, Birkakergető, vagy Kafka a tengerparton, esetleg maga az 1Q84. :) A Norvég erdőről és a Világvégéről nem tudok nyilatkozni, mert még nem olvastam, de állítólag azok is jók. :)

    A macska Vataja Noboru névre hallgatott, aztán átnevezték Sügérré.

    VálaszTörlés
  3. Hmm, áá, nem hiszem. Annyira nem vonz Murakami, csak max ha tényleg van valami hasonlóság az orwellivel :) De azért köszi a tippeket!
    Sügérről nem tudok, angolul olvastam, nem rémlik, csak az rémlett, hogy ugyanaz volt a macska neve, mint a tesóé. :)

    VálaszTörlés
  4. "ahogy leírja, hogy nem történik semmi lényeges, az mennyei"
    Pont ezért szeretem annyira ezt a drága embert, úgy érzem, ezzel a mondatoddal mindent kifejeztél. :) Jaj de várom már, hogy olvashassam újra!! (Meg az új könyvét is, nagyon...)
    Nekem az 1Q84 is borzasztóan tetszett, bár valóban sok olyan véleményt olvastam, miszerint kissé hatásvadász és túlírt. Ezzel nem tudok egyetérteni, de roppant elfogult vagyok Murakamival kapcsolatban, mint tudjuk.
    És hajrá a Norvég erdőhöz meg a Világvégéhez is, az utóbbi a kedvencem tőle, de a Norvég erdő is szuper!!

    Pupilla: szerintem nincs párhuzam az 1Q84 meg az 1984 között. Úgy gondolom, hogy ez csak valami marketingfogás :)

    VálaszTörlés
  5. Én is imádtam az 1Q84-et, még így kicsit hatásvadászan is. :) A Világvégére egyre kíváncsibb vagyok, egyre több helyről hallom, hogy nagyon ott van. Lehet, hogy még idén beiktatom, ha még valaki mondja. :D

    VálaszTörlés