2013. november 30., szombat

A kék szűz

Tracy Chevalier műveihez még nem volt szerencsém. A legutóbbi könyvtáras körutamon sem volt célpontban, sőt a Könyvtáras várólistámon sem volt fenn. Mégis, ahogy a könyvek között bogarásztam, megláttam, megszaglásztam, és magammal hoztam. Tudtam, hogy másoknak tetszett, tudtam, hogy nem lehet olyan rossz, mellé nem lőhetek. Ha mégis, akkor is bármikor visszavihetem. Az öt kivett könyv közül legutoljára került rá a sor, de úgy, hogy gondolkodtam rajta, hogy nem is olvasom el, visszaviszem, aztán majd egyszer talán újra kiveszem. Aztán szombaton délben, ahogy valami olvasnivaló után kutattam, hogy elüssem az időt, amíg az uram haza nem ért, ez a könyv szólított meg. Levettem a polcról, beleolvastam, és abban a pillanatban elkapott egy érzés, hogy nekem ezt most olvasnom kell. Annyira jól sikerült elkapnom a hangulatot, hogy este tízre ki is végeztem.

Nagyon szeretem az enyhén misztikus, régi időkbe visszakukkantós történeteket. Bolondja vagyok a lelkeken átívelő emlékek és személyiségek elemzésének. Félelmetes, néha ijesztő rádöbbenni olyan viselkedésmintákra, amiket dédszüleink cselekvései okoznak. És mi a helyzet akkor, ha ez több száz évre nyúlik vissza? 

Chevalier története két szálon fut, egymástól több száz éves különbséggel, mégis ugyanolyan hangulattal, ami egyáltalán nem véletlen. Az amerikai Ella férjével egy francia kisvárosba költözik. A franciákhoz úgy próbál beilleszkedni, hogy őseire hivatkozva nevét francia hangzásúvá változtatja. Idegenként azonban nehéz beolvadni, amit a város lakói sem segítenek, kivéve a szabad szájú könyvtárost. Ella családfakutatásába ő is belemerül, és miközben nem is tudják milyen titkokra derül fény, mindkettejük élete gyökeres fordulatot vesz. Mindezek közben röpke négy évszázaddal korábban Isabelle történetét is nyomon követhetjük, akit vörös haja miatt gúnyolnak falujában. Szűz Mária iránti szeretete miatt boszorkánysággal is vádolják. Fiatalságának naivitását kihasználta a falu egyik tehetős családjának fiacskája, és sikeresen teherbe is ejtette. A Tournier fiú kiállt Isabelle mellett, és feleségül vette. A hugenotta családra nehéz sors várt a vallásháborúk idején, ami miatt menekülniük is kellett. Közben olyan események történnek, amik aztán az utókornak biztosítottak pár rejtélyt. A két szálon futó történet aztán egy helyen összeforr, de addig is érdekes hangulatával egy izgalmas elbeszélést követhetünk nyomon.

Jó időben, jó helyen találtuk meg egymást, annyira, hogy egyszerűen beleszerelmesedtem az írónő előadásába és hangulatteremtésébe. Ki is vettem a könyvtárból három másik kötetét, hogy megbizonyosodjam, valóban olyan jó, mint ahogy A kék szűzben megismertem. Kíváncsian várom a történeteket, de azért vigyázok, nehogy besokalljak tőlük.

Tracy Chevalier: A kék szűz. Geopen, 2009.

2013. november 24., vasárnap

Ő? Ő?! Ő!

Néha elkap az érzés, csak úgy, hogy Vaszaryt olvassak. Igazából majd' minden könyve ugyanarról szól, és nem is ezért olvasom, hanem a hangulata miatt, és mert imádok visszautazni a '20-'30-as évekbe. Ha lehetne, a legszívesebben ez az a kor, amibe időutaznék. Annyi változás, annyi újdonság alkotta ezeket az évtizedeket. Ledobni az arisztokratikus álarcot, nyitottnak lenni a világra, befogadni a változást. Egyébként a Downton Abbey sorozat 4. évada is most a '20-as években játszódik, és csuda érdekes figyelni, ahogy a tradíciók összetörnek, és az új szelek tovafújják őket. De ami változás a briteknél, az egy lavina a franciáknál, nem igaz? 

Vaszary következő férfi főszereplője is Párizsban keresi a boldogságot. Ugyanis ott a nő, a Nagy Ő, de lehet ez a nő nem a Nagy Ő? Vagy talán az a bájos 17 éves kiadóban dolgozó lányka lenne az? Vagy talán az a kis formás olaszocska? Nagy kérdés. 

Mindig érdekes férfi szemszögből látni a szerelmet, a fájdalmakat és a gyötrődést. Látni azt, hogy nem csak nekünk, nőknek okoz fájdalmat egy-egy pasi, amikor összetöri a szívünket, hanem azért a pasik is igencsak meg tudnak zuhanni egy-egy félresikerült szerelmi kapcsolat miatt. Ilyenkor mindig rájövök, hogy ezek a pasik ugyanolyanok, mint mi, nők.  

Ha lecsupaszítom a sztorit, rájövünk, hogy több van ebben a könyvben egy komikus történetnél, igenis komoly érzelmek kapnak szerepet a könyvben, mint csalódás, magány, megértés, elhagyás, megcsalás, elengedés, áldozatot hozni. Hiába vicces az előadásmód, mert néha a sok fájdalom csak így viselhető el, azért olykor-olykor odacsapott. A vége nekem kicsit csöpögős lett, de erre mondják azt, hogy szép. Csak nekem ez a "szép" már annyira nem szép.

Nem lett kedvenc Vaszary, de a hangulata miatt mindig megéri őt olvasni. Szeretem, hogy a való életet vonultatja fel a könyveiben, a dolgozó, nehezen boldoguló társadalmi réteget, aki a nagypolgári, vagy néha arisztokrácia köréből választ párt, amiből aztán még nagyobb kalamajka származik. Jó volt látni egy kiadó működését, ha még csak annak egy apró szeletét is mutatta be. Érdekes volt a lakásínség, mint olyan létezését megismerni, és a vele járó apró kellemetlenségeket komikus felhanggal előadva olvasni. Tehát jó volt, de csak olyan egyszer olvasósan jó.

Vaszary Gábor: Ő. Helikon Kiadó, 2006.


2013. november 4., hétfő

Megjött!!!

Murakami új regénye! Előkarácsonyi ajándék lesz, vagy kibírom karácsonyig? :)

A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei, avagy egy újabb eszement cím. Nagyon kíváncsi lettem rá. Meg az is isteni sugallat, hogy hosszú hetek óta nem nyitottam meg egyetlen könyves hirlevelet sem, és ma megnyitottam a libriset, amiben pont benne volt. Szóval ugye, hogy kell nekem? :)


2013. november 2., szombat

Zafón újratöltve

Nagyon féltem az első újraolvasós élményemtől. Az volt a sztereotípiám, hogy emlékezni fogok a könyvre, és ezért unalmas lesz. Ambivalens érzésekkel zártam a könyvet: egyrészt örültem annak, hogy nem volt unalmas, mert szinte nem emlékeztem semmire; másrészt nem örültem annak, hogy szinte nem rémlett semmi a könyvből. Az utolsó kb. ötven oldal terjengett a memóriámban a könyvről az olvasás előtt, és valóban, erre a részre emlékeztem a leginkább. Nem voltak ismerős mondatok, pedig ahogy olvastam, egy-két furcsa mondatnál el is gondolkoztam, hogy miért nem emlékszem erre a mondatszövésre, erre az idegen szóra, stb. Egyszerűen nem rémlettek. Szóval felbuzdulva a pozitív tapasztalaton elkezdtem számba venni azokat a történeteket, amik az újraolvasós polcomon várakoznak, pl. Kafka a tengerparton, Appassionata, Utazás a koponyám körül, Két fogoly. Vannak benne olyanok, amiket értelmezési kérdések miatt kellene elolvasnom, de vannak olyanok is, amiket olyan gyorsan befaltam, és annyira tetszettek, hogy nem élveztem ki teljesen. Na őket valóban megérné még egyszer elolvasni.

Visszatérve az Angyali játszmára. Az újraolvasás indoka A mennyország fogságában volt. Derültek ki ott olyan információk, amikről úgy gondoltam, segíthetnek David Martín történetének megértésében. Azt tudtam, hogy elsőre nem boldogultam vele, nem értettem, olyan össze-visszának éreztem. Igaz, hogy nem is jó időben olvastam, csak pörgettem az oldalakat az ujjaim alatt, de a betűk nem jutottak el a tudatomig. Pedig teljesen egyértelmű a történet, csak egy picit oda kell figyelni. Nyilván a harmadik kötetben kiderültek merőben hozzásegítettek az újraértelmezéshez, de mégis úgy éreztem, hogy anélkül is megérthető.

Most már lubickoltam Zafón Barcelonájában, élveztem a mondatszövést, élveztem a gyönyörű képeket, amiket megalkotott. Igyekeztem az emlékezetembe vésni egy-egy mozzanatot, hogy a tavaszi Barcelonai utazásomkor akár fel is kereshessek pár helyszínt. Hát nem lenne izgalmas? :) Azt vettem észre, hogy olvasok reggel a buszon, pedig akkor nem tudok, mert elalszom, olvasok vacsi közben, vagy olvasok hétvégén a reggelinél. Tudni akartam a folytatást, nem akaródzott megválni a történettől, Martíntól, Barcelonától. Most vége lett a történetnek, de mégsem bántam, mert megkaptam tőle azt, amire vártam. Lezárult több korábban nyitva maradt kérdés, és jött hozzá még több, hogy epekedve várjam a negyedik kötetet. Mikor jön? Jesszus, belegondolva az itt nyitva maradt kérdésekbe, A szél árnyékánál elfeledett nyitott kérdésekbe, és A mennyország fogságábanban felmerült kérdésekbe, a negyedik kötet vagy egy monumentális, olyan minden a helyre került történet lesz, vagy megint egy viszonylag független, és nem tudunk meg semmit történet. Én személy szerint az előbbire szavazok. Ti mit gondoltok?

U.i.: Ma voltam egy olyan házban, ahol volt egy olyan írógép, mint a borítón. El akartam hozni, kell nekem egy olyan.

Carlos Ruíz Zafón: Angyali játszma, Ulpius-Ház Könyvkiadó, 2008.