2012. július 20., péntek

Sherlock Holmes él

Ezt a pár novellát tartalmazó Sherlock Holmes kötetet még anno a Könyvudvarban szereztem pár száz forintért. Gondoltam, akkor jó vásárt csinálok, és még most is úgy gondolom.

A krimi novellák olvasása közben sajnáltam csak igazán, hogy nem akkor éltem, amikor Sir Arthur Conan Doyle írásai megjelentek a londoni hetilapban. Olyan szívesen izgultam volna végig a kis történeteket, és találgattam volna, ki a gyilkos. A rengeteg krimi a tévében, a könyvekben olyan kevés fordulatot tudnak már hozni egy-egy ügyben. Mindnek lehet sejteni a végkifejletét, ha egy kicsit is szemfülesek vagyunk. Minden történet alapját valaki egyszer már lejegyezte, talán éppen Doyle volt az, és minden történet ezekre a lejegyzett történetekre épül. Ezért kicsit búslakodtam, hogy majd minden gyilkost kitaláltam, csak az indítékban voltak meglepetések.

A sátán kutyáján kívül nem sok ismeretségem van a nyomozóval - na meg a filmen kívül... jut eszembe, valaki talált értelmes cselekményt a második részben? -, így azt sem tudtam, hogy Doyle az egyik novellájában megöli főhősét, mert már teher volt neki, komolyabb darabok írására vágyott. Hiába, mert azok nem voltak olyan sikeresek, mint Holmes figurája. A köz persze nem egyezett bele a detektív eltűnésébe, és közkívánatra újra felélesztette, méghozzá A sátán kutyájában, ami aztán a legkedveltebb történet lett végül. Meg kell keresnem a könyvet, hogy kezdődik, mert nem rémlik, hogy Watson meglepődött volna, hogy Holmes előkerül. Vagy csak akkor nem tanúsítottam neki különösebb jelentőséget, mert nem ismertem a hátteret.

Meg kell mondjam, élveztem a héten eltöltött közös időt Holmes-szal, és a talányaival. Egy vagy két novella pont kitartott az oda és a hazautamra. :)

Sir Arthur Conan Doyle: A haldokló detektív. Arión Kiadó, 2007

Anne válaszúton

Mikor vesszük észre, hogy fel kell nőnünk?
Felnőttnek érzed magad? 
Gondolkodj el egy picit, ha igennel válaszoltál, hogy mi volt az a pont, amikor úgy érezted, na most felnőttél. Emlékszel erre egyáltalán? Meghatározó élmény volt, vagy csak úgy megesett veled? 
És az foglalkoztatott-e, hogy a környezetedben élő hasonló korosztály már elérte-e ezt a pillanatot? Ha olyan felnőttes dolgokat csinálnak, amit általában a felnőttek szoktak csinálni, legalábbis kisgyerekként úgy láttad, hogy ilyen dolgokat csak a felnőttek csinálnak, akkor már felnőttek számítanak? És akik ilyen dolgokat tesznek, már felnőttnek érzik magukat? És mi van akkor, ha te már felnőttes dolgokat csinálsz, de még nem érzed magad felnőttnek? 
Egyáltalán akarunk mi felnőtté válni?

Anne Shirley is ilyen kérdéseken gondolkodott néha szerintem. Egyetemre jár, tanul az ösztöndíjért, próbálgatja zsurnaliszta képességeit, közben meg többedmagával fenntart egy háztartást, és még fejében át is esik pár lánykérésen. Így zajlik Anne élete, miközben tudja, hogy mi kellene, hogy történjen vele: lánykérés, esküvő, munka, családalapítás. A puszta realitásokat azonban csak nem gondolhatjuk, hogy Anne olyan egyszerűen, semmi ciricáré nélkül fogja véghezvinni?! Határozott elképzelései vannak arról, hogyan kell éreznie, amikor megkérik a kezét. És ő aztán nagyon tudja, mert rengeteg romantikus kalandos regényt olvasott, és rengetegszer elképzelte már magában, hogyan is kell lezajlania ennek a nem mindennapi esetnek. De sajnos csalódnia kell. Az a világ, amit magában felépített, korántsem hasonlít a valóság nemes egyszerűségére. De persze ezt nem hajlandó elfogadni, és továbbra is kitart elképzelt érzelmei mellett. A környezete persze egyenesen úton halad az egyszerűen megfogalmazott élet útján - na jó, azért a sors néha cirkalmasan megfűszerezi azt -, miközben Anne továbbra is az álmok világában szeretne élni. A kettő viszont együtt nem lehetséges. A sors pedig itt szól bele az élet körforgásába, és hozza el azt a pillanatot, amikor az álom és a valóság hálója kibogózhatatlanul összegabalyodik. 

És ez volt az a pont, amikor végérvényesen megszerettem Anne Shirleyt...

Az a bajom néha Montgomery könyvével, hogy annyira összecsapja a dolgokat. Rengeteg kis morzsát gyúrhatna össze szép kerek fejezetekké. Amíg az előző könyvben volt pár fejezet, amit untam, addig itt volt pár olyan szelet, amit szívesen olvastam volna még oldalakon keresztül. Seperc alatt végigszaladt a könyv négy év távlatán, és annyi érdekes dolog történhetett volna még vele. Imádtam Petty házában időzni a három lusta macska társaságában, és a fiatal hölgyekkel cseverészve. Nem is beszélve a péntek esti összejövetelekről, amik rém szórakoztatóak lehettek. Amikor először megpillantották a kis házat, tudtam, hogy ez csakis egy olyan kis lak lehet, amire én is ácsingóztam volna a lányok helyében. Az pedig, hogy elérhetővé tette nekik az írónő, igazán felemelő volt.

Tetszik, hogy az írónő nem ad úgy oda mindent Anne-nek, hanem apró pofonok árán engedi neki elérni a céljait. Anne pedig sziklaszilárdan - csak akkor sír, ha mások nem látják - állja a próbát, és stabilan állva a lábán halad előre. Én szorítok neki nagyon. :)

L.M. Montgomery: Anne válaszúton. Könyvmolyképző Kiadó, 2006.

2012. július 14., szombat

A lőcsei fehér asszony

Létezik egy legenda egy asszonyról, aki elárulta a hazát. Vagy legalábbis szerepe volt benne, mert azt mondják róla, hogy beengedte a császári csapatokat Lőcse városába, ahol éppen a kurucok tartózkodtak, és próbálták kiállni a császáriak ostromait. Itt tartózkodott egy gyönyörű asszony, Korponayné Ghéczy Juliánna, aki képes volt minden férfit az ujja köré csavarni, így Andrássy Istvánt is magát személyesen. Persze a valóságban nem maga a "fehér asszony" árulta el Lőcse városát, hanem csak leveleket közvetített a kurucok és a császáriak között. Az emberek csípős nyelve azonban sokkal erősebb, mint a valóság, így most tételezzük fel, hogy valóban Korponayné árulta el a hazát, és adjuk Jókai Mór kezébe a témát. A végeredmény A lőcsei fehér asszony.

Igazából ezt a könyvet tavaly akartam olvasni, a Várólistacsökkentés égisze alatt, de akkor nem került rá sor. Most meg jött a hangulata utáni igényem, és így találtunk egymásra. Aztán sajnos rá kellett jönnöm, hogy Jókait nem valami egyszerű olvasni, és elég komolyan oda kell figyelnem, mit is olvasok, hogy tudjam, mit is olvasok. El is tartott két hétig, míg a kuruc időkben tartózkodtam. Amikor elkezdtem olvasni, volt bennem egy olyan érzés, mintha A fekete várost olvasnám. A helyszín, Lőcse város ugyanaz, a korszak szintén. Talán Mikszáth regénye pár évvel korábban játszódik, mint Jókaié. A város ugyanúgy szigorú szabályok között él, amik már inkább viccesek, mint komolyak. Pl. ha valaki megsérti a másikat, bort kell innia, és fizetnie a többieknek büntetésként. Ez a szál Jókainál aztán elvékonyodik, és nem is lesz lényeges.

Azon gondolkodtam, hogy Jókai leírásai abban az időben olyan hatással lehettek az olvasókra, mint ma mondjuk L.M Montgomery, vagy Kate Morton. Mert szépnek szépek, de már nem időszerűek, nem a mai világhoz szólnak. Vegyük egyszerűen az idegen szavakat. Rengeteget használ belőle, ami egy kicsit megnehezíti az értelmezést. Egy ma íródott szövegben már ilyenekkel nem találkozhatunk. Jókai világában természetesen ezek a szavak egyértelműek voltak, ma már kikoptak a szóhasználatból. Engem mondjuk ez egy picit zavart, elbírtam volna lábjegyzetben a magyarázatot. Ez biztos kiadásfüggő is.

A lőcsei fehér asszony
Szóval a legenda szabadon átgondolt verziójában Juliánna mindenre képes, hogy kisfiát vagyonhoz, címhez juttassa. Hogy ezt elérje, a városba vezető titkos alagút titkát kiszivárogtatja, és ezzel elárulja saját városát, de még a férjét, családját is. A kapituláció elindítja a béketárgyalásokat a kurucok és a császárpártiak között, és a szatmári béke eredményeként Juliánna ígéretet kap a jól megérdemelt vagyon elnyerésére. A király engedélye nélkül persze ez mit sem ér, és a helyzet még nehezebbé válik, mikor kiderül, hogy a király haldoklik. Újra kell gondolni a Rákóczi vezette felkelést, és Juliánnának is versenyt kell futnia az idővel. Ez a versenyfutás volt a legizgalmasabb a könyvben, és jókat is derültem Andernach lovag feltartóztatásán. Szegényt jól megszivatták, na. :)

A legellentmondásosabb személy Juliánna volt. Nem tudtam eldönteni, hogy szeretem-e, vagy sem. Folyamatosan a fia iránti elszántsága hajtotta, de egyáltalán nem nézte fia érdekeit a szeme előtt. Önző volt, képes volt szerettein átgázolva előre haladni, aztán meg nem értette, hogy miért bánnak vele úgy, ahogy. Még az utolsó pillanatban is csak magára gondolt, hogy ő érezze jól magát kisfia társaságában a mennyben. Magabiztossága, ami szépségéből fakadt, sokszor a veszte is volt. Érvényesítette akaratát ugyan, megtévesztette a pasikat a vonzerejével, de sajnos ez nem minden az életben a célok elérésére.

Krasznahorka vára
A legszimpatikusabb szereplők Korponay János volt, maga a megcsalt férj, és Andrássy István, akivel felszarvazták a férjet. Korponay azért, mert mindvégig kiállt az eszméi mellett. Ő az a tipikus fajta, akinek a bizalmát csak egyszer lehet elveszíteni, mert miután csalódott, már bizalmat nem ad ugyanannak a személynek. Korponayné ezt a saját bőrén érezhette. Andrássy meg azért, mert övé volt Krasznahorka vára, amit eddig csak messziről szemlélhettem, de akkor csak ámultam és bámultam a nagyságán (és ami egyébként tavasszal kigyulladt, és jelentős károk keletkeztek), és mert késve bár, de megtalálta az igazi értékeket az életben, és mert ő sem engedett másodszor Juliánna csáberejének.

Azért jó néha történelmi regényeket olvasni, mert így feleleveníthetem az idő múlása miatt elkopó ismereteimet. Most egy picit újra naprakész lettem a Rákóczi féle felkelésből. :) 

Jókai Mór: A lőcsei fehér asszony. Kossuth Kiadó, 2007.