A Kurblimadárról

Murakami újra írásra ösztökélt. Muszáj, mert csak így vagyok képes összeszedni a gondolataimat. Lassan egy hónapja álltam neki a majdnem ezer oldalas, három kötetes történetnek, és ez az egy hónap alatt rengeteg dolog történt velem, nem beszélve arról, hogy Okada Toruval is, Murakami legújabb főhősével. A kurblimadár már amúgy is jó régóta várta, hogy elolvassam, az idei nyaralások pedig tökéletes apropóul szolgáltak erre. Egyik reggel olaszban például arra ébredtem, hogy a kurblimadár nagyban húzza fel a világot. Kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy az ablakunk előtt elhúzó galambnak volt olyan hangja, amiről én a kurblimadárra asszociáltam. Azért megijedtem egy kicsit, na. :)

Voltak kétségeim néha, hogy ez a könyve most jó vagy nem jó. Maga az alapötlet tetszett, enyhe spiritualitást is belevitt a cselekménybe, amivel engem teljesen meg lehet fogni mostanában. Éreztem, hogy nem egy pörgős történetre kell számítanom, és a főhős nem is fogja megváltani a világot. Röviddel az olvasás elkezdése után ezeket mind leszögezve indultam el Okada Toru lelkének sötét bugyrába, vagy mondhatnám azt is, hogy elméje kútjának sötét mélyére. 

Nyilván nem sikerült minden szimbolikát teljes mértékben lefordítanom, de elég sok dologra felhívta a figyelmem. Okada munkanélküli lett, így ismerhetjük meg. Rövid bepillantást kaphatunk feleségével, Kumikóval közös háztartásába, életébe. Nem történik semmi lényeges, de mégis, ahogy leírja, hogy nem történik semmi lényeges, az mennyei. Főhősünket egy napon elhagyja felesége minden magyarázat nélkül. Nem sokkal később a magyarázat is megérkezik egy levél formájában. Természetesen Okada, vagyis Kurbli úr ezt nem hajlandó elfogadni, ezért a nő keresésére indul. Ahhoz, hogy megtalálhassa, először a saját lelkében kell kutatnia, ezért leszáll egy kiszáradt kút fenekére gondolkodni. Amíg ő gondolkodott, én arra a következtetésre jutottam, hogy Murakami itt azt akarja nekünk elmondani, hogy oké, hogy nyolc évet lehúzunk életünk párja mellett, de a mai rohanó világban mégsem ismerjük meg eléggé. A könyv végén itt is kiderül, hogy Kumikó életében voltak olyan dolgok, amiket nem mondott el Okadának. Persze úgy éltek egymás mellett, mintha minden rendben lett volna, de mégsem volt. Ez a mozzanat nekem azért volt nagyon emlékezetes, mert sajnos az én párkapcsolatomban is történt hasonló az elmúlt fél évben, ami aztán sajnos egy komoly műtétig fajult. Az a szomorú az egészben, hogy mindig valami tragédiának kell történnie ahhoz, hogy végre felnyíljon a szemünk, és odafigyeljünk jobban a másikra. A történet szempontjából az, hogy Kumikónak el kellett mennie.

A keresés során Kurbli úrral több dolog is történik. Megismerkedik mindenféle csuda érdekes figurával, akik segítenek a keresésben. Például Kaszahara Mei-vel, a közelben lakó 16 éves tinire, aki annyi baromságot össze tud hordani, mint amennyit a tinik szoktak. De találkozik még a két látóval, Kanó Máltával és Kanó Krétával is, akik elvileg az eltűnt macskát! akarják megtalálni, de nem boldogulnak, helyette inkább csak furcsák. Szerecsendió és fia, Fahéj mindenféle titkos és spirituális munkába keverik, segítve őt keresni Kumikót. Honda úr, és Mamija hadnagy beavatnak minket a második világháború végén Mandzsúriában történtekbe, ahol párhuzamot lehetett vonni néha Okada életével. Ekkor is volt kurblimadár, akinek a hangját nem mindenki hallotta, és látni sem lehetett, mint most sem. Volt olyan ember, akinek szintén olyan anyajegyszerű folt volt az arcán, mint Okadának. A párhuzamokon és a bölcs öregek jótanácsain kívül sajnos nem mindig értettem ezeknek a jeleneteknek a jelentőségét, mégis érdekes volt olvasni. Kivéve Nyúzós Borisz élő ember nyúzásait több oldalon keresztül. :S Természetesen volt akadályozója is a nyomozásnak. Maga Kumikó bátjya, Vataja Noboru. Őt segíti az elrettentésben Usikava, aki majd az 1Q84-ben nagyobb szerepet kap. Vataja Noboru szála nekem elvarratlan maradt a könyvben, mert Murakaminál mindig kell lennie elvarratlan szálnak. :) 

Az a jó Murakamiban, hogy olyan leheletvékony a határ a valóság és a képzelet között, hogy az olyan simán átjárható, mint amilyen simán Kurbli út átjutott a kút falán keresztül egy másik világba. Tudod, hogy az már nem igaz, mégis megfordul a fejedben, hogy elhiggyed, mert olvasás közben észrevétlenül átslisszantál máshová. Mindezt olyan nyelven, ami egyszerűen megborzongat. Fel sem tűnt ez alatt a hónap alatt, hogy ilyen sok idő telt el egyetlen könyv olvasásával. Szinte természetes volt, hogy most én éppen Kurbli úrral keresem Kumikót, és közben beképzelem, hogy egy-egy galamb hangja hasonlít a kurblimadáréra.

Rendkívül összetett könyv, nem annyira hatásvadász, mint az 1Q84 lett. Sok megfogható szálat találtam, ami miatt tényleg tetszett.

Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája. Geopen Könyvkiadó, 2009.