2013. február 19., kedd

Szerettem volna...

könyveket választani a Moly segítségével. De egyszerűen nem tudtam, mert ritkán találtam épkézláb értékeléseket. Rengeteg olyan van, hogy imádtam, annyira jó, bele vagyok zúgva, csuda izgalmas és letehetetlen. Ismeretlen nevektől, de a sokadik könyv értékeléseit böngészve már inkább ismétlődő nevektől. Aztán, ha véletlenül szembe jött egy olyan embertől az értékelés, akit figyelek, akinek megbízom az ízlésében, máris nem ötcsillagos a könyv. Leírja szépen az előnyeit, a hátrányait, máris el tudom dönteni, hogy érdemes-e elolvasni. Akkor azok, akik nem férnek a csillagokba, mi alapján döntenek? Mi számít nekik? Egy igazából 3 és fél csillagos könyv miért lesz neki ötcsillagos, plusz az értékelésben még több csillagos, meg kedvenc könyv? Mert igazából semmit nem írnak le, csak hogy így imádta, meg úgy. Baromira elviszi az ember ítélőképességét. Vásárolj ez alapján könyvet, aztán úgyis lehúzod, majd utána te leszel a rossz zsaru, hogy merted lecsillagozni. Értem én, hogy szubjektív, de az ilyen fajta értékelésekből annyira kiérződik a tapasztalatlanság, az ésszerű értékelés hiánya. És én ezen annyira, de annyira felhúztam magam, hogy azon mód fel is hagytam az újabb könyvek keresésével.

De nincs igazam?

Amúgy meg valami folyamatosan portszkenneli, vagy mit csinál a blogomat, nevezetesen A fekete láng ura bejegyzésemet Amerikából és Angliából, és mindenféle megjegyzéseket próbál tenni. A legutóbbiban például már le is lettem cseszve, hogy bekapta a spam a kommentjét, pedig ő is csak egy blogger, és annyira, de annyira szeretné megosztani az olvasóimmal a kutatásának az eredményét. Talán azt, hogy milyen jó fatburning lehetőséget talált ki. A statisztikának végülis jó, de ugyan szálljon már le rólam.

2013. február 10., vasárnap

The Reckoning - A leszámolás, befejező rész

Az idei év több sorozat lezárását hozza, így történt ez Kelley Armstrong Sötét erő trilógiájával is. A második kötet után vártam nagyon a folytatást, amit egy cselekménydús, izgalmas, fordulatos eseményekkel telinek gondoltam, és ez be is jött. Ez a rész már csak a kérdések megválaszolására várt, ami többé kevésbé meg is történt.

Maga a cselekmény ennél a résznél nem volt túl bonyolult, hőseink próbáltak rájönni az igazságra, próbálták kitalálni, kiben bízhatnak, ki az ellenség. Agyalnak, gondolkodnak, csalódnak, rájönnek dolgokra. Fordulatok persze itt is adódnak, hiszen nem minden és nem mindenki olyan, amilyennek látszik. Fontos, hogy az írónő sokszor segített a szálak felgörgetésében egy-egy ismétléssel, amit én örömmel olvastam. Pláne, hogy szerintem nagyon jól oldotta meg ezeket. E/1-ben Chloé az elbeszélő, és egy-egy visszaemlékezésként mutatta be gyorsan a korábban történteket, mintha Chloé elkalandozott volna. Néha párbeszéddel szakította meg ezeket a mélázásokat, erősítve ezt az érzést. Ez nagyon szimpi volt.

Szereplőink kezdik megismerni képességeik határait, lassan rájönnek, hogy erősebbek annál, mint amit korábban gondoltak magukról. Továbbra is gyerekként viselkedtek, hiszen sok esetben próbáltak már a saját lábukra állni, de folyton vártak egy megerősítést egy felnőttől. Keresték, kiben bízhatnának, ki lehet az, aki megmondja helyettük, mit csináljanak. Mennyivel kényelmesebb volt gyereknek lenni, amikor a felelősség még nem a mi kezünkben volt. Ezt szerették volna ők is kihasználni. A folyamatos menekülés, bujkálás és bizonytalanság miatt sokat veszítettek erejükből. Fáradtak, feszültek, kevésbé képesek már racionális döntéseket hozni. Mindez abból is látszott, hogy Chloé, a kezdeti falkavezér szerepét most ledobta magáról, és átváltozott egy hisztis gyerekké. Megérezte, hogy Derek mellette biztonságot ad, innentől kezdve nem is tartotta már annyira magát, mint a korábbi részekben. Minek, amikor más meghozza helyette a döntéseket. Ez a hisztis éne engem néha komolyan kezdett aggasztani. Sokszor meggondolatlanul cselekszik, majd később emiatt szigorú - szóbeli - önostorozásba kezd, amit utáltam hallgatni. A korábbi szimpatikus Chloé ebben a részben idegesített. 

Korábbi bejegyzésemben szó volt arról, hogy Tori egy nagy változás előtt áll, ami ebben a részben be is következett. Ő ráeszmélt, hogy senkiben nem bízhat, csak magára maradt. Szorosan kötődik Chloéhoz, és a két fiúhoz, mert egyelőre bizodalma csak bennük van. Már nem HP, hanem egy összerezzent kismadár, aki sebezhető, és az első rossz mozdulatra azonnal támad.

Egy nagyon zavaró hibát fedeztem fel olvasás közben a fordításban. Roppant idegesítő, amikor egy izgalmas részt olvasva megakadsz, mert nem érted az adott mondatot. Többszöri átolvasással, a szövegkörnyezetet minden oldalról megvizsgálva sem fogtam fel, hogy mit is akar mondani. Ez ráadásul nem csak egyszer fordult elő, hanem inkább gyakran, mint ritkán. A trilógia első két kötetében ilyennel nem találkoztam.

A bejegyzés elején írtam, hogy a nyitott kérdésekre többé kevésbé kaptuk meg a válaszokat. Sok szál nem tisztázódott, a lezárás is csak tessék-lássék módon sikerült, amiből arra következtetek, hogy feltehetőleg lesz még folytatása a történetnek, persze az már nem négyrészes trilógia lesz, hanem gondolom egy önálló rész, vagy újabb trilógia. Mindenesetre ez a rész már nem kötött le annyira, mint a korábbiak - biztos a vérfarkas miatt -, és még a fordítási gubancok sem segítettek a megkedvelésében, így nekem sajnos nem jó szájízzel zárult ez a történet. Biztosan van az a réteg, akinek ez tetszik, amit a molyos értékelések alapján bőven megalapozottnak gondolok. Ők minden bizonnyal remekül fognak szórakozni a befejező részen is.

Kelley Armstrong: The Reckoning - A leszámolás. Könyvmolyképző Kiadó, 2012.

2013. február 5., kedd

Azon gondolkodom...

Éppen nagyon elkezdtem azon gondolkodni, hogy lehet, hogy beiratkozom a könyvtárba, de akkor nem fogok haladni az itthoni könyveimmel, de viszont akkor meg nem kellene könyvekre költenem, de mi lesz akkor, ha annyira tetszik a könyv, hogy utána magamnak akarom, de akkor meg már nem a saját példányomat olvastam, és az akkor már nem is lesz olyan érdekes... pro és kontra éppen egyensúlyban van, most mit tegyek?

Mert ugye még nem jártam az új könyvtárban, és már van ilyen városi kedvezményadó kártyám, amivel 50%-kal olcsóbban be tudok iratkozni, és már van online könyvhosszabbító rendszerük is. Meg például megvan nekik az összes Baricco könyv (és éppen mind elérhető), amit ugye sajnál az ember megvenni, mert drága (igen tudom, hogy éppen most akciós a Librinél), meg van Jasper Fforde, amit amúgy is el akartam olvasni. DE! Nincs Charlaine Harris sorozatuk, amit szintén szívesen olvasnék, de nem venném meg. Ez viszont komoly hátrány a korábbi előnyökkel szemben. Jah, és akkor ne beszéljünk arról, hogy vannak olyan szerzők, akiket valamiért még nem vettem elő eddig, mert nem tudom, miért, és ugye őket ki lehetne próbálni egy könyvtári könyv személyében. De mi van akkor, ha annyira tetszik a könyv, hogy utána magamnak... jah, ezt már mondtam. És még a Bridget Jones naplója is benn van, meg az Elátkozott Ella is, meg Sebastian Barry Messze, messzéje, meg a Szalamandra is, és A mennyország fogsásában is, és az Ellen Rimbauer naplója is... az nem lehet, hogy ezeket senki nem olvassa egy ekkora városban. Meg kell mentenem őket, szombaton megyek beiratkozni...

2013. február 2., szombat

Cilike

Majdnem napra pontosan két éve történt, hogy a Cilike első részét, amikor még rövid ruhában volt, elolvastam, és írtam róla egy piszkozatot. Az volt a terv, hogy sorban elolvasom a többit is, és majd egy bejegyzésben az összes részről hallhattok. Ez nem valósult meg, mert lejárt az olvasójegyem, és nem hosszabbítottam meg, a könyveket pedig csak tavaly ősszel sikerült beszereznem. Olvasni pedig nemrég kezdtem el. Nos, eljutottam addig, hogy Cilike végre férjhez ment - hát nem volt egyszerű, azt meg kell hagyni -, és egy pici szünetet muszáj lesz tartanom a folytatás előtt, így úgy döntöttem, összefoglalom röviden, tömören az első négy részt nektek. A legelsőről könnyű lesz, mert csak átmásolom a két évvel ezelőtti piszkozatból. :)


"Mdmselle lelte, én meg elcsábultam, és megkerestem a könyvtárban. Kerestem volna, ha kinn lettek volna a polcon. De aztán a raktárból előkerestettem a könyvtárossal, és most már kinn lesznek a polcon, csak nekem. Már ezért is ki kell venni a többit, meg amúgy is, mert Cilikével nagyon vicces dolgok történnek. Tudni kell, h nekem ezek az ifjúsági könyvek kimaradtak, én már rögtön Sissyvel, meg háborús beszámolókkal kezdtem. Most Cilikével kicsit bepótolom mindezt. :)

Cilike egy fekete szemű, szőke hajú kisleány, aki nagyleány akar lenni. Mindenáron. Ezért megtesz minden tőle telhetőt. Például leereszti a szoknyácskáját, és gombostűkkel fogja oda a derekához, mert egy nagylánynak már hosszú szoknyája van, ami aztán a nagy tánc és szórakozás közben félig le is esik róla. Van két öccse, akik folyton szekálják, és Miaúnak hívják. Sosem lesz belőle nagylány, vagy mégis? Viszlát a következő részben."

Nem túl sok információt írtam én össze akkor, úgy látom, de a lényeget talán sikerült megragadni. De lássuk a következő részt.

Cilike végre megszabadul rövid szoknyájától, így már a nagylányok között tartják számon, legalábbis külsőre. Mert Cilike még mindig az a szeles, ügyetlen kislány, aki eddig volt. A hosszú szoknyában Cilike tehet úgy, mint egy előkelő dáma, vagy mint egy igazi nagylány. Csak egy apró bukkanó van, hogy a végén vagy elejti azt a kávéscsészét, vagy fordítva csinál valamit, vagy elfelejti, hogy hova tette. Ebből aztán mind kiderül, hogy van még mit fejlődnie, hiszen egy igazi nagylány nem ilyen szeles, és mondjuk ki határozottan, béna. :) Főleg akkor tudna elsüllyedni a föld mélyére, amikor ezeket a bénázásokat egy ember előtt, az a bizonyos Laci előtt követi el. Na akkor aztán igazán szégyelli magát. Mert titkon szerelmes ő a Laciba, de a Laci folyton beszól neki és kineveti. Hát hogyan tudná így meghódítani őt, és hogyan lesz belőle így valaha menyasszony és egyszer jó feleség?!  Ha ennyi balesete van, hogy fog egyáltalán bárki is ránézni?

Szerintem írhatok spoileresen, nem? Ha nem, akkor ugord át ezt a részt, és folytasd a következő epizóddal. Na szóval, ugye Cilike azt hiszi, hogy ennyi szerencsétlenség után a Laci nem igazán nézne rá, nem hogy még feleségül kérje. Pedig csödák csodájára, a Laci pont őt nézte ki magának, úgy ahogy van, olyan szelesen, olyan naivan, olyan bájosan. És a végén minden jóra fordul, és Cilike menyasszony lesz.

Eddig ez a rész tetszett a legjobban, mert még új volt minden történet, még vicces volt a sok naivitásból, figyelmetlenségből eredő baleset, és tényleg hangosan nevettem egy-egy eseten. Például, amikor a vásárcsarnokban lenyúlták a kosarát, vagy amikor beszorult a keze a postaládába. :) Volt egy nagyon érdekes korrajz is a könyvben, méghozzá a boltosok viselkedéséről. A mai világban az a furcsa, ha egy boltban az eladó kedves velünk, figyel ránk, és keresi a kegyeinket, még akkor is, ha csak el akar adni nekünk valamit. Cilike bevásárló útjain minden boltos, minden árus nagyon kedves volt, megtiszteltetésnek vette, hogy Cilike náluk vásárol, és folyton figyelmébe ajánlotta az üzletét. A másik dolog, hogy minden árus és boltos kiállt a boltjáért. Cilike elhagyta egyszer a vadiúj esernyőjét a csarnokban, és amikor visszament érdeklődni, minden árus kikelt magából, hogy már pedig az ő standjáról el nem tűnik semmi. Így volt akkor is, amikor a felöltőjét hagyta el egyszer egy nagyobb bevásárlótúra alatt. A boltosok azonnal kikérték maguknak, hogy az ő boltjukból nem tűnik el semmi, mindennek megvan a helye, rend és fegyelem van náluk, így egy kabátkának nem kelhet lába. Ez a személyesség és törődés annyira hiányzik a mai világból, és annyira látszik, hogy ez mennyire fontos az embereknek. Nap mint nap ügyfelekkel foglalkozva látom, hogy egy kis elismerés, dicséret nagyon jól tud esni nekik.

Na de térjünk vissza Cilike mátkaságához. Mert egy menyasszonynak rengeteg tennivalója van. Először is fel kell nőnie. Várni is kell még egy kicsit, mire megülhetik a lakodalmat, mert Cilikének nagyon sokat kell még tanulnia a nagylányságról, a háztartás vezetéséről, és amúgy az egész életről. A legtöbb baleset akkor éri, amikor többnek akar látszani, mint ami. Játszani akarja az érett felnőttet, meg akarja mutatni másoknak, hogy ő már menyasszony sorban van, ő már különb, mint a mások. Így esik, hogy vékony, tavaszi ruhácskában megy el tutajozni, ahol mások esőkabáttal és sportsapkával indultak útnak. Vagy amikor autózni ment, és a legújabb kalapját húzta fel hozzá, amit naná, hogy a léghuzat lerántott a fejéről, és teljesen tönkre ment. Nagyzolni akart, de nem gondolta végig, hogy milyen következményei lehetnek a dolgoknak. Az élet megmutatta neki. Egyébként néha komolyan elgondolkoztam, hogy a család hogyan bírta anyagilag ezt a pazarlást, amit Cilike elkövetett. Minden új ruháját, kalapját, cipőjét, kabátját tönkretett, elvesztett, összekoszolt. Pocsékba mentek ételek, például egy egész tálca süteményt evett meg, mert azt hitte, hogy egy egész napra bezárták a templomba, és éhes volt.  A legviccesebbek azok voltak, amikor szépítgette magát, mert az úri dámák úgy csinálják. Így lett neki póthaja, amit ellopott egy virágzó cseresznyefa, vagy így lett hófehér arca, mint egy gésának. Pedig tudta ő, hogy a Laci olyan egyszerűen szereti, amilyen ő maga, és nem szereti a cicomát. Cilike naivitása miatt azonban könnyen belevihető egy-egy butaságba. 

Még ez a rész is tűrhető volt, bár már elkezdtem gondolkodni, hogy valóban létezik-e ennyire szerencsétlen ember, és nem létezik, hogy már megint valami baleset éri. A lényeg az, hogy még nem érett meg a házasságra.

Cilike eddigi történetének ez a része volt a legunalmasabb. Már csak azért is, mert néha ismétlődtek az esetek. Sokszor tudtam, hogy miből milyen baleset fog lejátszódni. Itt már túlzásnak éreztem Cilike lealacsonyítását az írónő részéről. Felébredt bennem a feminista oldalam, na. Egy nő lehet buta, na de ennyire... Meg egyáltalán hogyan jön ez be a Lacinak, egy jólmenő ügyvédnek. Hogyan fog az oldalán majd megjelenni bármilyen társaságban? Szerintem ezt a Laci nem gondolta végig. A könyv amúgy a hozomány összeszedéséről szól, sok-sok Lacitől kapott levél körüli huzavonáról. Azt a részt már végképp nem hittem el, amikor a Laci megírta levélben, hogy hazajön, és a Cilike teljesen kikelt magából. Esett-kelt, még a gereblyére is rálépett, ami jól fejbe vágta, de nem is foglalkozott vele, csak ment és ment, hajthatatlanul a Teréz nénihez, hogy elújságolja, hogy hazajön a Laci. Mint egy Tom és Jerry részben. De ott tényleg vicces lenne. Itt már nem igazán tetszett. Hál' Istennek Laci már nem bírt tovább várni, és Cilike végre férjhez ment. Szerintem ez egy teljesen felesleges rész volt.

Itt jutottam el arra a szintre, hogy most egy picit elég volt a Cilike, és már vizekre evezek, hogy aztán folytatni tudjam a házasélet rejtette veszedelmekkel. Azt mondják, hogy azok már jobbak lesznek. Azért meg kell hagyni, baromi jó paródia ez az egész Cilike történet, és tényleg hatalmasakat lehet röhögni egy-egy sztorin. Könnyed kikapcsolódásnak csak ajánlani tudom mindenkinek. :)

Tutsek Anna: Cilike rövid ruhában, Cilike menyasszony lesz, Cilike mátkasága, Cilike féjhez megy. Garabonciás Könyvkiadó, 1989-1990.

2013. február 1., péntek

Nosztalgia

Tegnap úgy esett, hogy a fővárosban jártam, és a hazafuvarig még volt kerek három órám, így úgy döntöttem, hogy belefér egy túra a Vámház körúton. Na milyen túra? Naná, hogy egy antikváriumos túra. Úgy csináltam, hogy a Kálvin felől haladtam az Astoria irányába egy helyzetkép kialakítására, meg amúgy is gondoltam, jobb lesz a Könyvudvarban kezdeni. Ezeket gondoltam, míg haladtam az Astoria irányába: 
- az Ulpiusnak saját könyvesboltja van??? 
- nem találom a kedvenc antikváriumomat (Régi Antikvárium), csak nem bezárt? (visszafelé láttam, hogy felújítják, és a mellette levő üzletbe költöztek átmenetileg. be tudtam volna vásárolni ott is ezt-azt, annyira jóó könyveik vannak...)
- jé, ez új, ez eddig nem volt (antikva.hu antikváriuma)
- ez is új, ez sem volt itt eddig (nem emlékszem a nevére)
(Nem ide tartozik, de bezárt a Helikon könyvesboltja is a Váci úton az Arany János utcai megállónál...)

És akkor odaértem a Könyvudvarba. Ott nem változott semmi, csak több lett a könyv, és szemfülesebbek az eladók. A bal hátsó szobában éppen az ablakon át vett át valakitől valamilyen folyóiratokat az egyik alkalmazott/tulaj, és nem volt elégedett az áruval. Én viszont elégedett voltam, hiszen üres kézzel távoztam. Semmit sem találtam, kivéve a Boszorkánykonyhát, amin komolyan elgondolkodtam, de aztán otthagytam. Nagyon szép a könyv, gyönyörű beltartalommal, első ránézésre használhatatlan receptekkel (cáfoljatok meg, ha nem így van). Ennek ellenére lesz majd egy belőle a konyhámban a receptkönyves polcomon, csak mert jól mutat. :)

Na szóval megúszva a költekezést, elindultam visszafelé a Kálvin irányába. A Központi Antikváriumot kapásból kihagytam, mert nekem túl személytelen, nem szeretem. De onnantól kezdve az összesbe bementem, és az összeset végignyálaztam. Mindenhol tudtam volna mit vásárolni, de erős voltam, és megállapodtam magammal abban, hogy mit vennék meg és mennyiért, és ez alapján keresgéltem. Például tudtam volna Méhes György könyvet venni, az mindenhol volt, de nem feltétlenül van rá szükségem. Aztán megtaláltam egy régi "kedvenc" könyvemet, a Visszatérés a Szovjetúnióból könyvet André Gide-től, csak ne került volna 1200 forintba az a vékonyka kötetecske. Tehát maradt. Aztán láttam Szabó Magdát, de sokalltam az árukat, kerestem L.M. Montgomeryt, de nem találtam. Aztán néztem Titok könyvet, de azokat is sokalltam, meg mindenhol kerestem a Kísértetházat, de az egész Vámház körúton lukra futottam, sehol nem volt. Az Európa antikban 500 forintért dobáltak egy egész falnyi könyvet, így szerintem ott időztem a legtöbbet. Itt vásároltam az első áldozatomat, Walter Scott Kenilworth-ét. 

Ami az egész körútban tetszett, az az volt, hogy minden antikvárium nyüzsgött az emberektől, mindenki keresett, válogatott, beleolvasott, hasonlított, számolt, pakolt, és ami a legfontosabb, hogy vásárolt is. Baromira tetszett, hogy nem csak az ezeréves könyvek vannak a polcokon, hanem szinte teljesen új állapotban levő, alig pár éves kiadások is (a Feleségversenyt is el akartam hozni), amik ára kapásból meghaladta az elkölteni vágyott limitemet, de belegondolva baromi nagy kincsekre lehet bukkani. Nincs postaköltség, azonnal látod az állapotát, és akár 30-40%-kal olcsóbb, mint újonnan... kár, hogy nálunk nincs antikvárium, és ezt csak Pesten lehet kihasználni (ez az egyik dolog, ami hiányzik Pestből). Egyszer akkor is nyitok egyet antikváriumot itthon. Már a tervezett hely is megvan hozzá. ;) Nagyon élveztem a kutakodást, felderítést, tetszett, hogy az eladók békén hagytak, tudták, hogy én itt most nosztalgiázom, és meglátom és megszeretem alapon fogok vásárolni. Hiába voltam egyedül, a sok könyv mellett nem voltam magányos. 

Na de ami a lényeg, hogy két óra után visszaindultam az Arany János utcához, ahol a Nyugat Antikváriumba még muszáj volt bemennem. Itt valamiért mindig megtalálom azt, ami kell nekem. Úgy mentem be, hogy lesz Kísértetház, és lesz olcsón Szabó Magdám. Be is jött, lett Kísértetházam, és lett 1500-ért Az ajtóm, új kiadásban, tökéletes állapotban. Meg ha már ott árválkodott 300-ért a Ballagó idő Fekete Istvántól, azt is megvettem. És majdnem nem bírtam ellenállni Spiró György Tavaszi tárlatának 1800-ért, de megálljt parancsoltam. Majd legközelebb. 

És így nem lett nekem táskám, pedig alapvetően erre akartam volna használni az időmet...

U.i.: Pöfivonat, legközelebb te is jössz!!! :)