könyveket választani a Moly segítségével. De egyszerűen nem tudtam, mert ritkán találtam épkézláb értékeléseket. Rengeteg olyan van, hogy imádtam, annyira jó, bele vagyok zúgva, csuda izgalmas és letehetetlen. Ismeretlen nevektől, de a sokadik könyv értékeléseit böngészve már inkább ismétlődő nevektől. Aztán, ha véletlenül szembe jött egy olyan embertől az értékelés, akit figyelek, akinek megbízom az ízlésében, máris nem ötcsillagos a könyv. Leírja szépen az előnyeit, a hátrányait, máris el tudom dönteni, hogy érdemes-e elolvasni. Akkor azok, akik nem férnek a csillagokba, mi alapján döntenek? Mi számít nekik? Egy igazából 3 és fél csillagos könyv miért lesz neki ötcsillagos, plusz az értékelésben még több csillagos, meg kedvenc könyv? Mert igazából semmit nem írnak le, csak hogy így imádta, meg úgy. Baromira elviszi az ember ítélőképességét. Vásárolj ez alapján könyvet, aztán úgyis lehúzod, majd utána te leszel a rossz zsaru, hogy merted lecsillagozni. Értem én, hogy szubjektív, de az ilyen fajta értékelésekből annyira kiérződik a tapasztalatlanság, az ésszerű értékelés hiánya. És én ezen annyira, de annyira felhúztam magam, hogy azon mód fel is hagytam az újabb könyvek keresésével.
De nincs igazam?
Amúgy meg valami folyamatosan portszkenneli, vagy mit csinál a blogomat, nevezetesen A fekete láng ura bejegyzésemet Amerikából és Angliából, és mindenféle megjegyzéseket próbál tenni. A legutóbbiban például már le is lettem cseszve, hogy bekapta a spam a kommentjét, pedig ő is csak egy blogger, és annyira, de annyira szeretné megosztani az olvasóimmal a kutatásának az eredményét. Talán azt, hogy milyen jó fatburning lehetőséget talált ki. A statisztikának végülis jó, de ugyan szálljon már le rólam.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kitekintés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kitekintés. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. február 19., kedd
2013. február 5., kedd
Azon gondolkodom...
Éppen nagyon elkezdtem azon gondolkodni, hogy lehet, hogy beiratkozom a könyvtárba, de akkor nem fogok haladni az itthoni könyveimmel, de viszont akkor meg nem kellene könyvekre költenem, de mi lesz akkor, ha annyira tetszik a könyv, hogy utána magamnak akarom, de akkor meg már nem a saját példányomat olvastam, és az akkor már nem is lesz olyan érdekes... pro és kontra éppen egyensúlyban van, most mit tegyek?
Mert ugye még nem jártam az új könyvtárban, és már van ilyen városi kedvezményadó kártyám, amivel 50%-kal olcsóbban be tudok iratkozni, és már van online könyvhosszabbító rendszerük is. Meg például megvan nekik az összes Baricco könyv (és éppen mind elérhető), amit ugye sajnál az ember megvenni, mert drága (igen tudom, hogy éppen most akciós a Librinél), meg van Jasper Fforde, amit amúgy is el akartam olvasni. DE! Nincs Charlaine Harris sorozatuk, amit szintén szívesen olvasnék, de nem venném meg. Ez viszont komoly hátrány a korábbi előnyökkel szemben. Jah, és akkor ne beszéljünk arról, hogy vannak olyan szerzők, akiket valamiért még nem vettem elő eddig, mert nem tudom, miért, és ugye őket ki lehetne próbálni egy könyvtári könyv személyében. De mi van akkor, ha annyira tetszik a könyv, hogy utána magamnak... jah, ezt már mondtam. És még a Bridget Jones naplója is benn van, meg az Elátkozott Ella is, meg Sebastian Barry Messze, messzéje, meg a Szalamandra is, és A mennyország fogsásában is, és az Ellen Rimbauer naplója is... az nem lehet, hogy ezeket senki nem olvassa egy ekkora városban. Meg kell mentenem őket, szombaton megyek beiratkozni...
2013. február 1., péntek
Nosztalgia
Tegnap úgy esett, hogy a fővárosban jártam, és a hazafuvarig még volt kerek három órám, így úgy döntöttem, hogy belefér egy túra a Vámház körúton. Na milyen túra? Naná, hogy egy antikváriumos túra. Úgy csináltam, hogy a Kálvin felől haladtam az Astoria irányába egy helyzetkép kialakítására, meg amúgy is gondoltam, jobb lesz a Könyvudvarban kezdeni. Ezeket gondoltam, míg haladtam az Astoria irányába:
- az Ulpiusnak saját könyvesboltja van???
- nem találom a kedvenc antikváriumomat (Régi Antikvárium), csak nem bezárt? (visszafelé láttam, hogy felújítják, és a mellette levő üzletbe költöztek átmenetileg. be tudtam volna vásárolni ott is ezt-azt, annyira jóó könyveik vannak...)
- jé, ez új, ez eddig nem volt (antikva.hu antikváriuma)
- ez is új, ez sem volt itt eddig (nem emlékszem a nevére)
(Nem ide tartozik, de bezárt a Helikon könyvesboltja is a Váci úton az Arany János utcai megállónál...)
És akkor odaértem a Könyvudvarba. Ott nem változott semmi, csak több lett a könyv, és szemfülesebbek az eladók. A bal hátsó szobában éppen az ablakon át vett át valakitől valamilyen folyóiratokat az egyik alkalmazott/tulaj, és nem volt elégedett az áruval. Én viszont elégedett voltam, hiszen üres kézzel távoztam. Semmit sem találtam, kivéve a Boszorkánykonyhát, amin komolyan elgondolkodtam, de aztán otthagytam. Nagyon szép a könyv, gyönyörű beltartalommal, első ránézésre használhatatlan receptekkel (cáfoljatok meg, ha nem így van). Ennek ellenére lesz majd egy belőle a konyhámban a receptkönyves polcomon, csak mert jól mutat. :)
Na szóval megúszva a költekezést, elindultam visszafelé a Kálvin irányába. A Központi Antikváriumot kapásból kihagytam, mert nekem túl személytelen, nem szeretem. De onnantól kezdve az összesbe bementem, és az összeset végignyálaztam. Mindenhol tudtam volna mit vásárolni, de erős voltam, és megállapodtam magammal abban, hogy mit vennék meg és mennyiért, és ez alapján keresgéltem. Például tudtam volna Méhes György könyvet venni, az mindenhol volt, de nem feltétlenül van rá szükségem. Aztán megtaláltam egy régi "kedvenc" könyvemet, a Visszatérés a Szovjetúnióból könyvet André Gide-től, csak ne került volna 1200 forintba az a vékonyka kötetecske. Tehát maradt. Aztán láttam Szabó Magdát, de sokalltam az árukat, kerestem L.M. Montgomeryt, de nem találtam. Aztán néztem Titok könyvet, de azokat is sokalltam, meg mindenhol kerestem a Kísértetházat, de az egész Vámház körúton lukra futottam, sehol nem volt. Az Európa antikban 500 forintért dobáltak egy egész falnyi könyvet, így szerintem ott időztem a legtöbbet. Itt vásároltam az első áldozatomat, Walter Scott Kenilworth-ét.
Ami az egész körútban tetszett, az az volt, hogy minden antikvárium nyüzsgött az emberektől, mindenki keresett, válogatott, beleolvasott, hasonlított, számolt, pakolt, és ami a legfontosabb, hogy vásárolt is. Baromira tetszett, hogy nem csak az ezeréves könyvek vannak a polcokon, hanem szinte teljesen új állapotban levő, alig pár éves kiadások is (a Feleségversenyt is el akartam hozni), amik ára kapásból meghaladta az elkölteni vágyott limitemet, de belegondolva baromi nagy kincsekre lehet bukkani. Nincs postaköltség, azonnal látod az állapotát, és akár 30-40%-kal olcsóbb, mint újonnan... kár, hogy nálunk nincs antikvárium, és ezt csak Pesten lehet kihasználni (ez az egyik dolog, ami hiányzik Pestből). Egyszer akkor is nyitok egyet antikváriumot itthon. Már a tervezett hely is megvan hozzá. ;) Nagyon élveztem a kutakodást, felderítést, tetszett, hogy az eladók békén hagytak, tudták, hogy én itt most nosztalgiázom, és meglátom és megszeretem alapon fogok vásárolni. Hiába voltam egyedül, a sok könyv mellett nem voltam magányos.
Na de ami a lényeg, hogy két óra után visszaindultam az Arany János utcához, ahol a Nyugat Antikváriumba még muszáj volt bemennem. Itt valamiért mindig megtalálom azt, ami kell nekem. Úgy mentem be, hogy lesz Kísértetház, és lesz olcsón Szabó Magdám. Be is jött, lett Kísértetházam, és lett 1500-ért Az ajtóm, új kiadásban, tökéletes állapotban. Meg ha már ott árválkodott 300-ért a Ballagó idő Fekete Istvántól, azt is megvettem. És majdnem nem bírtam ellenállni Spiró György Tavaszi tárlatának 1800-ért, de megálljt parancsoltam. Majd legközelebb.
És így nem lett nekem táskám, pedig alapvetően erre akartam volna használni az időmet...
U.i.: Pöfivonat, legközelebb te is jössz!!! :)
2013. január 27., vasárnap
Túléltem...
apró zúzódásokkal. :) De a táj, és az idő... csak nekem alakult ilyenné. :) A képre kattintva eredetiben is megszemlélhetőek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)