Néha elkap az érzés, csak úgy, hogy Vaszaryt olvassak. Igazából majd' minden könyve ugyanarról szól, és nem is ezért olvasom, hanem a hangulata miatt, és mert imádok visszautazni a '20-'30-as évekbe. Ha lehetne, a legszívesebben ez az a kor, amibe időutaznék. Annyi változás, annyi újdonság alkotta ezeket az évtizedeket. Ledobni az arisztokratikus álarcot, nyitottnak lenni a világra, befogadni a változást. Egyébként a Downton Abbey sorozat 4. évada is most a '20-as években játszódik, és csuda érdekes figyelni, ahogy a tradíciók összetörnek, és az új szelek tovafújják őket. De ami változás a briteknél, az egy lavina a franciáknál, nem igaz?
Vaszary következő férfi főszereplője is Párizsban keresi a boldogságot. Ugyanis ott a nő, a Nagy Ő, de lehet ez a nő nem a Nagy Ő? Vagy talán az a bájos 17 éves kiadóban dolgozó lányka lenne az? Vagy talán az a kis formás olaszocska? Nagy kérdés.
Mindig érdekes férfi szemszögből látni a szerelmet, a fájdalmakat és a gyötrődést. Látni azt, hogy nem csak nekünk, nőknek okoz fájdalmat egy-egy pasi, amikor összetöri a szívünket, hanem azért a pasik is igencsak meg tudnak zuhanni egy-egy félresikerült szerelmi kapcsolat miatt. Ilyenkor mindig rájövök, hogy ezek a pasik ugyanolyanok, mint mi, nők.
Ha lecsupaszítom a sztorit, rájövünk, hogy több van ebben a könyvben egy komikus történetnél, igenis komoly érzelmek kapnak szerepet a könyvben, mint csalódás, magány, megértés, elhagyás, megcsalás, elengedés, áldozatot hozni. Hiába vicces az előadásmód, mert néha a sok fájdalom csak így viselhető el, azért olykor-olykor odacsapott. A vége nekem kicsit csöpögős lett, de erre mondják azt, hogy szép. Csak nekem ez a "szép" már annyira nem szép.
Nem lett kedvenc Vaszary, de a hangulata miatt mindig megéri őt olvasni. Szeretem, hogy a való életet vonultatja fel a könyveiben, a dolgozó, nehezen boldoguló társadalmi réteget, aki a nagypolgári, vagy néha arisztokrácia köréből választ párt, amiből aztán még nagyobb kalamajka származik. Jó volt látni egy kiadó működését, ha még csak annak egy apró szeletét is mutatta be. Érdekes volt a lakásínség, mint olyan létezését megismerni, és a vele járó apró kellemetlenségeket komikus felhanggal előadva olvasni. Tehát jó volt, de csak olyan egyszer olvasósan jó.
Vaszary Gábor: Ő. Helikon Kiadó, 2006.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése