A mennyország fogságában

Zafón roppant érdekes egy figura lehet, biztos imádnám, ha hasonlóan beszélne a valóságban is, mint ahogy a könyveit írja. Na persze ahhoz nagyon ügyesnek kéne lennem spanyolból, de ha megismerkedhetnék vele, és beszélgethetnék vele, az hatalmas motiváló erő lenne a tanuláshoz. Nem gondoljátok?

Előnyömre vált, hogy nem a megjelenés után olvastam azonnal, így rögtön pár értékelés segített nekem a nagy elvárások eltörlésében. Zafónnak Az Elfeledett Könyvek Temetője sorozatának eddig minden epizódját sikerült teljesen különbözően megírnia. Kezdve A szél árnyékával, ami szinte minden olvasót rögtön magához vonzott. Aztán az Angyali játszma már megosztó lett olvasói körében. Engem is megvezetett, nem igazán kaptam meg tőle azt, amire vártam. A harmadik kötet után pedig elmondhatom, hogy nem is az volt a célja Zafónnak, hogy ugyanazt az ívet folytassa, amit elkezdett. A mennyország fogságában segíthet megérteni az Angyali játszmát. Éppen ezért, amíg frissek az emlékek, újra fogom olvasni. Itt is megjelenik David Martin, a második kötet főszereplője, és nem mondhatnám, hogy olyan állapotban, ahogy ott megismerkedhettünk vele korábban. 

Ez a kötet lényegében Fermín története, aki éppen nősülni készül, elveszi imádott Bernardaját. Csakhogy valami emészti őt, valami miatt mégsem várja annyira az esküvő napját, valamit titkol mások elől. Daniel, aki idő közben felcseperedett, addig-addig faggatja barátját, amíg az végül elé nem tárja múltja sötétebb bugyrait. Visszarepülünk vele a spanyol polgárháború végnapjaiba, és végig kísérjük életét a bebörtönzéstől egészen a könyv jelenébe.

Ahogy a titok kiderül, azonnal elkezdi behálózni a többi szereplőt is. Kiderülnek eddig homályba veszett kapcsolódási pontok, amik aztán még nagyobb homályba burkolóznak. Előkerülnek a kirakós újabb darabjai, amik a helyükre kerülnek, mégis ahogy egyre több kirakós kerül a helyére, annál nagyobb lesz a rejtély a végkifejletet illetően. Körvonalazódik a befejező kötet témája is, hiszen nyitva maradt egy kérdés, és eljön majd szerintem a nagy leszámolás pillanata is. Hogy kit érint, és kivel, az maradjon a jövő zenéje.

Én nagyon élveztem olvasni a könyvet, majdnem ki is olvastam egy pesti vonatos kiruccanás alatt. Csak az volt a baj, hogy a könyv vége előtt kb. 30 oldallal egyszer csak az epilógus következett. Nem igazán értettem az okot, majd sajnos rá kellett jönnöm, hogy a kiadó az utolsó huszonx oldalt az előző két kötet bemutatására szentelte. Csúnyán meg voltam vezetve, meg kell mondjam. Éppen bele vagyok merülve a történetbe, amikor nem várt módon vége szakad. Ez roppant bosszantó tud lenni.

Várom nagyon a befejező részt, közben újraolvasom az Angyali játszmát, és álmodozom, hogy perfekt spanyol nyelvtudással a barcelonai tengerparton szieszta idején kávét szürcsölgetve beszélgetek Zafónnal. Ő elmeséli, hogyan írta a könyvet, én meg bőszen bólogatok, és rengeteg kérdést teszek fel. Ti meg olvassatok Zafónt, de vigyázzatok, mert mindig tud újat mutatni.

Jah, és meg kell szereznem magamnak a könyvet, mert sajnos a könyvtárit nem tartogathatom magamnál az idők végezetéig. :)

Carlos Ruíz Zafón: A mennyország fogságában. Ulpius-ház, 2012.