Katharine the Virgin Widow

Mindig mosolyogva tekintek azokra a könyvekre, amiket még Angliából hoztam haza, ami már négy éve volt, és amiket még nem olvastam el. Azért szépen lassan eljön majd mindegyik ideje, úgy látom. Aragóniai Katalin esete is VIII. Henrikkel sorra került. Zanzásítva igazából a wikipédia tökéletesen jól összefoglalja a történteket, ha valaki kíváncsi rá.

A most következők pedig tele lesznek spoilerrel, így tényleg csak akkor olvasd, ha már ismered a sztorit, vagy nem akarod megismerni.

Aragóniai Katalin

Első ránézésre tetszett nekem a könyv, ahogy azt a korábbi bejegyzésemben is írtam. Aztán elkezdett belassulni a történet, folyamatosan arról ment a vita, hogy ki mikor kapja meg, vagy vissza a hozományt. Máskor arról ment a vita, hogy azonnal kell egy újasszony, aki majd trónörökösöket szül, és nem is csak egyet. Pótolni kell a kiesett áldozatokat, az elhullott selejtek helyett újakat kell "csinálni". Megy a taktika, az érvelés, az ellenérvelés, a hátbatámadás, a félrevezetés. Közben az udvarhölgyek azon siránkoznak, hogy nekik nem jut férj, és pártában maradnak, és vissza akarnak menni Spanyolhonba. Katalin meg kussban várja a végzetének beteljesülését, amit fogalma nincs, hogy mi lesz, de azt tudja, hogy etetnie kell a háznépet, ezért el-eladogatja a hozományából az étkészleteket, az ékszereket. Vállalja a kockázatot, hogy majd jól megszidják, amikor majd el kell számolnia vele, és nem lesz meg.

VIII. Henrik

Az egész a végére rettenetesen elnyújtott, és vontatott, és lassú volt. Rázott a hideg az udvarhölgyek hisztijétől, VII. Henrik ágyékának viszketésétől, és a folyamatos hozományi ügyektől, a spanyol trónért folytatott küzdelmektől. Katalin testvérét, Johannát legszívesebben bedugtam volna egy diliházba, a férje koporsójával együtt. Az utolsó száz oldal mintha soha nem akart volna elmúlni. Az utolsó tíz oldalig semmi nem történt, majd két oldalban kitalálta, hogy VIII. Henrik közli Katalinnal, hogy ő lesz a felesége, és összeházasodnak gyorsan, és kész. Nekem ez azért volt annyira érdekfeszítő végkifejlet, mert nem annyira ismerem a családfát, bizonyos szeleteket ismerek belőle, de teljes egészében, hogy ki kivel volt, nem tudtam. Ha tudtam volna mi lesz a vége, akkor valszeg nem is olvastam volna végig. :)

I. Johanna

Szóval összegezve a gondolatokat, szerintem az írónővel nem sikerült szoros barátságot kötnöm. Magyarra fordítva szerintem nagyon buta lehet a nyelvezete - angolul sem volt nagy kunszt, persze megnehezítette a dolgomat, hogy olyan szavakat használt, amik már a mai szóhasználatból ki-kivesznek. Előnye, hogy történelmileg helyes a témavezetése, és ezt a sok hivatkozás is mutatja a könyv végén. Arról azonban nem találtam infót, hogy Katalin testvére, Johanna valóban magával hurcolta volna Szép Fülöp (Philippe The Handsome :) holttestét egy koporsóban félőrülten...

Az érdekes részek meg majd akkor jönnek, amikor jönnek Boleyn Anna és társai (hogy mennyivel jobban szórakoztam Philippa Gregoryval...).

Jean Plaidy: Katharine the Virgin Widow.

U.i.: A képeket a Wikipédiáról csórtam.

A Place Called Here

Nem is tudom, mióta kezdtem bele ebbe a könyvbe. Talán tavasszal, egy újabb olvasni-kell-angolul rohamom után. Aztán mindig csak egy picit vettem elő, alig haladva vele. És most elkezdett ez a dolog igazán frusztrálni. Úgy gondoltam, egy próbát megér, ha nem megy, majd félre rakom. Szerencsére ezzel nem volt gond.

Úgy tűnik, Ahern könyvei engem csak eredeti nyelven találnak meg. Először kezdődött a Where Rainbows End-del, most pedig A Place Called Here volt a sor következő darabja. Sandy Shortt volt a narrátorom, és a vezetőm is egyben a könyv folyamán. Sandy-t baromira izgatta, hogy hová tűnnek el a dolgai, amikor mindig mindent ugyanoda tesz vissza. Még fel is címkézte őket, hogy ha valaki megtalálja, juttassa vissza hozzá. Egy nap, futás közben megtalálja ezt a helyet.

Na jó, Sandy esetében tényleg beteges, hogy mennyi mindene tűnik el. Olvasás alatt gondolkodtam, hogy nekem mim tűnt el szőrén-szálán, de semmi nem jutott eszembe. Általában mindig tudom, mit hova tettem, vagy más mit hova tett. Ennek tükrében mondom, hogy túl sok dolog tűnt el Sandy környezetéből, mintha taszítaná a saját tárgyait. Tetézve a bajait még olyan embereket is keres, akik eltűntek. Egész életét rááldozza olyan emberek felkutatására, akik egyik pillanatban még vidáman sétáltak az utcán, a másikban pedig nyomuk veszik. Mégis, hol van az a hely, ahol a tárgyak, az emberek landolnak.

Ahern megtalálta ezt a helyet. Nem más, mint egy másik világ. Hogy hol van ez a világ, és hogyan lehet odakerülni, nem tudjuk meg. Nem is ez a fontos. Itt megtalálunk mindent, amit valaha elvesztettünk. Egy bőröndöt a repülőn, egy tollat, egy fél pár zoknit, de még egy illatot, egy nevetést is. Itt az emberek abból építkeznek, amit találnak, falvakban laknak, és minden nemzetségből delegálnak egy embert a bizottságba, aki felügyeli a működést. Nincs pénz, csak cseregazdaság. Nincs vita, látszólag mindenki belenyugodott a ténybe, hogy nincs kiút. De akkor miért is tűnik el hirtelen Sandy órája?!

Két szálon fut a történet. Egyik Sandy-é, a másik Jack Ruttle-é, akinek a testvére tűnt el. Egy aranyoldalakban akadt rá Sandy eltűnt emberek ügynökségére. Meg is beszélnek egy időpontot, azonban Sandy nem jelenik meg. Csak a kocsija marad hátra minden cókmókjával. Jack nem nyugszik bele, hogy Sandy csak úgy elment egy időre, ahogy szokott, és nyomozásba kezd. Közben testvére keresését sem hagyja abba.

Szimpatikus volt az írónő megközelítése a témához. Folyamatosan homályban tartott minket. Nem az volt a fontos, hogy valódi okot találjunk arra, hogy hova kerülnek a dolgaink, hogy megtaláljuk a miérteket. Az a fontos, hogy merjünk szembenézni a félelmeinkkel, a problémáinkkal. Lehet, hogy könnyebb eltűnni, vagy úgy tűnni, mintha elvesznénk. A probléma attól még ugyanott marad. Bátorság ahhoz kell, hogy megoldást találjunk, és túllépjünk rajtuk. Ekkor fogjuk megtalálni a miérteket. Ez az egyik kedvenc okosságom az életben, ami szerint próbálok is élni. Ezt Ahern-nek sikerült egy olyan köntösbe beleburkolnia, ami még izgalmas és elgondolkodtató is egyben. Szeretem az ötleteit, és sokakkal ellentétben, szeretem a megvalósításait is. Ennél a könyvénél annyira nem kellett máshogy befejeznie, ahogy. Végig tudtam, hogy ez lesz a vége, minden más nem volt fontos a könyvben. Egyedül Sandy volt az, és hogy megtalálja önmagát. És ez sikerült is.

Cecelia Ahern: A Place Called Here. Harper, 2007.