Forgotten

A fülszöveg azonnal megfogott, mert tudva levő, hogy imádom az olyan sztorikat, ami újdonság számomra. Visszafelé emlékezni, a jövőből táplálkozni? Azt meg hogyan? - kérdeztem magamtól. Tudnom kell rá a választ, ezért is ugrottam bele a történetbe.

Cat Patrick megalkotta nekünk London Lane világát, aki minden hajnalban egy meghatározott időpontban elfelejti, ami addig vele történt. Emlékeit felelevenítendő, minden lefekvés előtt jegyzeteket készít az elmúlt napjáról, hogy milyen ruha volt rajta, hogy mi volt a suliban, mire kell figyelnie. Reggelente átolvasva őket képbe jön. Az emberekre a jövőjéből emlékszik, a szekrényét a suliban úgy találja meg, hogy tudja, a jövőben hogyan fog odamenni. A dolgozatokkal persze könnyű dolga van, mindig látja előre. Jellemében szerencsétlen, csetlő-botló, mondhatni egyenesen béna egyéniség, akin az egész suli röhög. Egyetlen legjobb barátnője van, Jamie. Aztán egy nap egy gyönyörű kék szemű srác megjelenésével egy-két dolog megváltozik az életében, és megkísérlem a kijelentést, hogy még jó történet is sült ki belőle.

A legelején a téma annyira megragadott, hogy azon gondolkodtam, kár egy ilyen tinitörténetre pazarolni, baromi jó kis thrillert lehetne belőle csinálni Morgan Freeman-nel a szereplők között. Meg ugye ott volt Az első 50 randi Drew Barrymore-ral, aki minden reggel azt hitte, ugyanaz a nap van, és szintén elfelejtett mindent. Aztán jött ez a Luke gyerek, jött a love story, aztán csak azt vettem észre, hogy szívesen olvasom, mert a régi önmagamat és az uramat láttam bennük, amikor még annak idején, vagy ezer éve még mi is csak ismerkedtünk egymással. Persze a történet kliséktől hangos: szerencsétlen kiscsaj, akibe belezúg az új fiú; egyetlen barátnő, akivel összevesznek valamin, majd jön a csúcspont, egyértelműen érezhető, hogy hol is van ez a pont; családi gondok, elvált szülők, rejtély a múltban, felengedés és levezetés a végén. Alkalmazza a tipikus eszközöket, amitől egy könyv olvastatja magát. A klisékhez egy szerencséje volt, hogy választott egy egyedülálló témát. Amit hiányoltam belőle, az az, hogy jobban kidolgozhatta volna London esetét, folyamatosan villantak fel az agyamban a kérdések, hogy mi miért van, hogyan képes egyáltalán elvégezni a sulit, hogyan képes egyáltalán a társadalom teljes jogú tagjának lenni. Egyáltalán hogyan tudta reggelente, szinte öt perc alatt feleleveníteni az emlékeit a jegyzetei alapján? Ennyi idő alatt rengeteg jegyzetének kellett volna összegyűlnie, és képtelenség lenne követni őket. Biztos tud gyorsolvasni is, vagy emlékszik a jövőből, hogy elolvasta a jegyzetet és tudja, mi állt benne.

London és Luke szerelme tipikus tiniszerelem. Luke már-már túl romantikus volt nekem, ilyen pasi nem is létezik - gondoltam. Persze tökéletes, gyönyörű kék szemei vannak, bohókásan kunkorodó fürtjei, és naná, hogy kemény felsőteste, ráadásul tökéletes családi háttere. Nem csoda, hogy London minden reggel pillangókkal a gyomrával várja a pillanatot, hogy először láthassa, aztán még az álla is leesik a csodálkozástól. Nekem is leesne a tökéletes pasi láttán, ha minden reggel kávéval és friss péksütivel állna a verandán.

Arra jó volt a könyv, hogy szabadságom alatt kicsit kiruccanjak a mindennapokból, és picit simogassam a lelkem egy félig klisés, félig egyedi szerelmetes történettel. Aminek pedig a leginkább örülök, hogy nem húzta el a történetet az írónő egy trilógiába, pedig voltak benne érdekes mozzanatok, amit jobban is kidolgozhatott volna. Tipikus YA regény nem csak tiniknek, akár karácsonyi ajándékként is.

Cat Patrick: Forgotten - Úgyis elfelejtem. Könyvmolyképző Kiadó, 2012.