De mindezt csak ideális körülmények között lehet megtenni. Mert télen nagyon hideg van pucéran mászkálni, nem beszélve arról, hogy a hóban utánunk jön a lábnyomunk. Aztán a sáros földön a talpunkra tapadhat a piszok, amitől egykönnyen lebukhatunk. Ha esik az eső, kirajzolódik a körvonalunk. Tehát az ideális időpont egy ilyen kíváncsiskodásra egy szép tavaszi nap, vagy hét, amikor kellemes meleg van, nem esik az eső. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ebben az időben kell olyan dolgoknak történniük, amiket szívesen kihallgatnánk.
Megkérdeztelek titeket, hogy mit tennétek hasonló esetben. Hát mit ne mondjak, mindenki fejében ott bujkál a kisördög, hogy vagy gonoszkodásra használná fel a képességét, vagy saját javakra. Én is így gondolkodtam, szerintem ez teljesen normális. Wells is ezt a vonalat ragadta meg, és főhősünket felruházta tettvággyal, hogy márpedig ő ebből a nagy felfedezésből meg fog gazdagodni, és mindenkit terrorban fog tartani. Egy elnyomott, majdnem albínó tudós fedezi fel a láthatatlanná válás tudományát. Testi fogyatékossága miatt nem ugyanabban az elbánásmódban részesült az életben, mint embertársai. A századelőn egy ilyen teremtmény csak még nagyobb intoleranciának volt áldozata. A képesség lehetőséget ad kitörni. Lehetőséget ad arra, hogy testi fogyatékosságát más színben tüntesse fel, és saját előnyére használja fel. Egy ideig sikerül is neki.
Csak egyet nem értek: hogy lehettek ilyen buták az emberek, hogy próbálták láthatatlanságában elfogni az ürgét, ahelyett, hogy valami nyomot hagyó dologgal leöntötték volna őt magát, vagy a padlót....
H.G. Wells: A láthatatlan ember. Gondolat, Budapest, 1965.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése