A következő címkéjű bejegyzések mutatása: játék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: játék. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 31., hétfő

Várólistacsökkentés 2013 - 3.0

Az utolsó előtti pillanatban jelentkeztem a Várólistacsökkentés idei etapjára. Én tényleg elkezdtem időben összeszedni a gondolataimat, hogy miket is lenne jó a jövő évben olvasni, de valahogy most perpillanat egyikhez sincs igazán kedvem. Az utóbbi másfél hónap a valamiért összetornyosult recipéldányok olvasásával telt, és még egy félig vissza is van, és valahogy semmi máshoz nincs kedvem, mint sorozatot nézni, vagy játszani a gépen. Mondhatni bepunyultam itt a karácsonyi és azelőtti időszakban, amihez hozzájárult az is, hogy négy napig itthon voltam betegen. Szóval teljes mértékben le vagyok lassulva, aminek az lesz az eredménye, hogy kínkeserves lesz a jövő évre való felpörgés a munkában, meg úgy egyáltalán mindenben. Pedig minden okom megvan a felpörgésre, hiszen most már tényleg készülnek a háztervek (az előző tervezőt sajna ki kellett rúgni, mert 3 hónap alatt nem állt neki még egy vázlatnak sem), 3 hét múlva megyünk síelni (most talán a "hogyan kell sérülés nélkül elesni" órán kívül mást is lesz módon elsajátítani), és már tegnap a zenéket is összeszedtem hozzá, ma meg a telken fogunk szilveszterezni (vettünk egy csomag méhecske és egy csomag sikoly nevű tűzijátékot, és azt fogjuk jól kilőni majd a telken - reszkessetek rókák és vadnyulak). 

Szóval ahogy látjátok, most is tök felesleges dolgokról fecsegek, ahelyett, hogy megosztanám veletek, milyen listákat állítottam össze. Amúgy gondolkodtam, hogy egyáltalán nem állítok fel listát, mert ebben az idegállapotban nem tudom garantálni, hogy kellő felelősséggel kerültek beválogatásra a könyvek. :) Namármost igyekeztem azért úgy operálni, hogy olyanok legyenek most benne, amiket még nem annyira próbáltam ki eddig. Így került bele Szabó Magda, Kaffka Margit, Wodehouse, Harlan Coben, Caleb Carr és Karinthy Ferenc is. Aztán vannak olyan megkezdett, és gonosz módon abbahagyott életpályaművek, mint Vaszary Gábor, Thakeray, Jane Austen. És a többi.

Lássuk először az éles, 12-es listát:

Janet Evanovich: A szingli fejvadász 3.Stephen King: BilincsbenJane Austen: A klastrom titkaSzabó Magda: Régimódi történetP. G. Wodehouse: Hübele SámuelChristopher Moore: A leghülyébb angyalVaszary Gábor: ŐJostein Gaarder: A történetárusKaffka Margit: HangyabolySofi Oksanen: TisztogatásJörg Kastner: Az ördög színe kékMurakami Haruki: Világvége és a keményre főtt csodaország

Aztán pedig az alternatívat is:

Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I-III.Vaszary Gábor: Kislány a láthatáronCaleb Carr: A Halál angyalaGabriela Adameşteanu: Az elveszett délelőttBram Stoker: DrakulaMóricz Zsigmond: Rózsa SándorWilliam Makepeace Thackeray: Henry Esmond történeteEsze Dóra: Két tojásHarlan Coben: Az erdőFrances Hodgson Burnett: A kis lordMóra Ferenc: AranykoporsóKarinthy Ferenc: Budapesti tavasz

Idén nem ígérek semmit, hogy bármelyiket is teljesíteni fogom, vagy egyáltalán a kettőből az egyet, de mindent véghez fogok vinni annak érdekében, hogy sikerrel járjak. Ehhez minden könyvválasztás előtt először át fogom futni ezt a két listát, majd ha nem tetszik róla semmi, akkor folyamodok az egyéb, amúgy is már régóta a polcon heverő könyvek irányába.

Sok sikert nekem, és mindenkinek, aki indul a megmérettetésben! :)

2012. december 18., kedd

Várólistacsökkentés 2012 - Done

Ha másra nem is jó, hogy az ember beteg, arra legalább igen, hogy egy kis ideje legyen magára, és foglalkozzon kicsit a blogos, olvasásos dolgaival is. Ennek örömére rájöttem, hogy pici csalással ugyan, de teljesítettem a 2012-es Várólistacsökkentést. A pici csalás annyit tesz, hogy a fő listámról két könyvet nem olvastam el, de az alternatívról másik négyet igen. Mivel ez így szabályos volt, ezért azt mondom, hogy teljesítettem. :) Na már most ez nekem azért is nagy dolog, mert 2011-ben csúfosan elbuktam a játékon, és mert általában amit gondolok egy évvel ezelőtt, az nem úgy van egy évvel később. A maradék két könyvet, A három testőrt és Henry James-től a Maisie tudja-t valahogy nem akaródzik már elolvasnom idén, ezért én már összeállítottam egy összegzést. Na de majd jövőre sikerülni fog az első listából, meglátjátok. :)

De íme a lista, amiket idén elolvastam (a képre kattintva eljutsz a bejegyzésig):

Janet Evanovich: A szingli fejvadász 2.Jókai Mór: A lőcsei fehér asszonyPasquale Festa Campanile: A szerelmes boszorkányCelia Rees: Sovay – Az útonálló úrilányH. G. Wells: A láthatatlan emberHerta Müller: LélegzethintaJaume Cabré: A Pamano zúgásaJoanne Harris: KékszeműfiúMurakami Haruki: A határtól délre, a naptól nyugatraSebastian Barry: Egy eltitkolt életVaszary Gábor: Az ördög nem alszikGolden Keyes Parsons: A Napkirály árnyékábanLucy Maud Montgomery: Anne az élet iskolájábanBródy Lili: A Manci

Az abszolút kedvenc mindenek között A Manci volt, és ezer hála cseri kékharisnyás kezdeményezésének, amit annyira bánok, hogy nem folytattam tovább, pedig van már pár hasonló kincs is a polcomon (nem beszélve a teljes Cilike sorozatról:). Nagy találkozás volt Sebastian Barry, aki rém unalmasan ír, de mégis van benne valami, ami miatt imádtam olvasni, és érzem, hogy mi ketten még találkozni fogunk. Aztán Herta Müllerrel elég kemény harcot vívtam az életben maradásért, de szintén remek találkozás volt. Zseniálisan ír, fordítva gondolkodik, amivel engem nagyon meg lehet fogni. Sovay-t nagyon élveztem olvasni, annak ellenére, hogy a fülszöveg teljesen mással kecsegtetett. Itt végül jobb lett a könyv, mint a fülszöveg.
Teljes csalódás volt nekem A Pamano zúgása. Hatással volt rám, az kétségtelen, de valamiért ez az írásstílus nekem nem az igazi. A Napkirály árnyékábanról ne is beszéljünk, elmondtam már a véleményem róla. A láthatatlan emberen nagyon jól szórakoztam. Aztán Jókai is érdemel egy mondatot. Ugyan kicsit Mikszáth Fekete városában éreztem magam közben, de mégis jó volt visszautazni a korban, és megismerni Korponayné történetét (legközelebb Zakopaneba menet, most már tényleg megállunk a Krasznahorkai várnál. Olyan gyönyörű....)

Összességében két könyv kivételével idén remek válogatást raktam össze. Csak A Napkirály árnyékában olvasása miatt érzek egy kis elfecsérelt időt, a többit megérte elolvasni.

Gondolkodom a következő évi várólistacsökkentés összeállításán is. Okulva az idei évből, tuti lesz egy alternatív listám is. A listákkal pedig nemsokára jelentkezem.

2012. április 2., hétfő

Mit olvasok?


Mert Nima kitalálta, és mert még nem lőttem le a molyon, hogy mit olvasok, úgyhogy most kitalálhatjátok, hogy mit olvasok.

Spanyolországban járok a könyv lapjain, egyszer a második világháború elején, vagy a végén, vagy aztán a jelenig akár minden évtizedbe bele-belekukkantok. Van benne Franco imádat, meg falangisták, meg egy legenda, ami szerint halál vár azokra, akik meghallják azt a bizonyos zúgást. És most sokat elárultam. :)

2012. március 5., hétfő

Mit csinálnál, ha...



...egy napig láthatatlan lennél? Mire használnád a képességed?

Bejegyzés a könyvről akkor lesz, ha kapok min. 4 választ. :)

2011. szeptember 19., hétfő

Pöttyös aji


A freeblog krachja előtt valaha volt itt egy bejegyzést, miszerint kaptam egy ajándékot, de a gugli sem jegyezte meg. A moly szerint így kezdődött:

"Újra végigsöpört egy díj a blogvilágon, és Kellyolvas jóvoltából a hullám széle engem is megtalált. Köszönöm szépen, nagyon meghatódtam. :) Így néz ki ni:   És tovább kell adnom 10 bloggernek, de nem adom, mert már mindenki megkapta, de ha adnám, akkor nekik adnám: Christina, mert a világ legdrágább barátnője, Káááá, mert szerintem hasonlóan gondolkodunk, és egyszer már össze kéne futni, Zenka, mert ha könyvet írna, biztos felkerülne a kedvenceim közé, bármilyen témában is írna..."