Pacsirta

Túl vagyok az első hangoskönyvemen. Először azzal kezdem, h miért jó ez. Jó, mert munka után hazafelé tartva kizökkent, segít a lelki elcsendesedés útjára lépni, ha el nem is jutok odáig. Nem kell az időt magammal tölteni, hanem el tudok menekülni a saját világomból hallgatva azt. És nem beszélve arról, hogy csökken a várólistám. :) Aztán hallgatás közben sokkal könnyebb volt vizualizálnom a hallottakat, mint olvasás közben.

Hátránya, hogy komoly odafigyelést igényel. Ha egy pillanatra elgondolkodok, hogy otthon mit kell csinálni, máris elvesztettem a fonalat. Olvasás közben ilyenkor megáll a szemed, és ha vége a gondolatnak, ott folytathatod, ahol abbahagytad. Vezetés közben meg aztán rengeteg ilyen pillanat van. Nem beszélve arról, hogy ha felhúznak, akkor egész úton hazafelé azon jár az agyam, hogy milyen k.cs.g volt az az autós. Csak úgy leülni és hallgatni képtelen lennék, mert nem tudok egy helyben ülni és nem csinálni vmit a kezemmel. Ha meg csinálok, akkor nem tudok teljes mértékben odafigyelni a hallottakra.

Összességében úgy vettem észre, hogy voltak kihagyások, de a könyv egészében megtaláltam a mondanivalót, az értelmet. Nem tudtam úgy átadni magam a magvas gondolatoknak néha, mintha olvastam volna. Olyankor meg lehet állni, újra elolvasni, ízlelgetni az értelmét. Ámulni-bámulni, hogy mily' gyönyörű. Mert Kosztolányi is alkotott ám olyan dolgokat, amitől remegett a gyomromban a pillangó, olyan nagyon szép dolgokat. Én nem is tudtam, hogy ő ilyen ügyes volt, és ilyen jól bánt a tollal. A verseket nem szerettem, így az nekem nem volt mérvadó.

Szóval a Pacsirta. Vajkay-ék nagylánya elutazik a pusztába üdülni. A szülők egyedül maradnak otthon Sárszegen, és mindent a szokásostól eltérően cselekednek. Ebből születik meg a család tragédiája.

Hiába Pacsirta a névadója a könyvnek, vele csak nagyon ritkán találkozunk a könyvben. Inkább a hiánya a jelentős, ami szüli a szülei gondolatait. Felmerült bennem, a kérdés, hogy vajon a szülők miatt lett ilyen Pacsirta, és hogy Pacsirta miatt lettek-e ilyenek a szülei? Pacsirta csúnya, 35 éves és minden valószínűséggel nemsokára a vénlányok között üdvözölhetjük. Nem szereti a vendéglői szagokat, nem szereti a színházi szagokat. Ezért nem is jár társaságba, mert rosszul érzi magát. Mivel rosszul érzi magát társaságban, ezért a szülők nem erőltetik, és ők sem járnak. Egészen az elutazás hetéig. Nincs aki főzzön rájuk, ezért vendéglőbe járnak. Találkoznak régi ismerősökkel, Ákos, az apa a Párducokkal, színházi belépőt kapnak, és az ispán is meghívja Ákost ebédelni. Nem beszélve a Párducok görbe estéjéről, ami kihozza az apából azt, amit már 35 éve akar megfogalmazni.

A hét elején még nem tudják, mihez fognak kezdeni Pacsirta nélkül. Aztán ahogy az ismeretségek újra élednek, bátortalanul ugyan, de végre kibontakoznak az öregek. Jól érzik magukat, és vágynak is rá a továbbiakban, de a lányuk nem szereti ezt, nem szereti azt. Így, hazatértét megváltásnak érzik, hiszen nem kell jól érezniük magukat tovább, mert Pacsirta úgy sem menne velük sehova. Minden visszatér a régi kerékvágásba. Gyávának tartom őket.

Pacsirta sorsa meg van pecsételve, ezáltal a szüleié is. Mi lenne akkor, ha nem lenne Pacsirta, vagy ha másmilyen lenne? Sárszeg máshogy állna hozzájuk, akkor más lenne a tragédiájuk.

Kellemes meglepetés volt ez a Kosztolányi, szívesen kezembe veszek majd tőle mást is. Nyilván más élményt nyújtott volna, ha könyvben olvasom, és egyszer el is szeretném olvasni, mert az biztosan ütős élmény lesz.

Koszolányi Dezső: Pacsirta