Színházban jártam a múlt hét elején, ahol Szép Ernő Lila ákácát adták elő. Aztán mivel annyira nem voltam elájulva tőle, piszkosul izgatott a gondolat, hogy egy nagyon jó sztoriból sikerült mindezt produkálniuk, vagy épp fordítva. A könyv után az épp fordítva jöhet szóba.
A történet egyszerű, mert Béla, aki egy vagyontalan banki tisztviselő odáig meg vissza van Bizonyosnéért, aki körül legyeskednek az urak. Egy nap a Béla találkozik egy szertelen kishölggyel, a Tóth Mancival, és közben hangosan zajlik a két háború közti Budapest éjszakai élete a lapokon. Sőt, mi több, az utóbbi a hangsúlyosabb. Dúskálnom kellett volna a leírások gyönyörűségében, de egyáltalán nem voltam rá képes. Nem fogott meg a stílus, és olyan sokat akart leírni, hogy követni is képtelenség, nem hogy elmélyülni benne. Persze mondanom sem kell, hogy a színházi történet fel lett kicsit turbózva. Ha ezt nem teszik meg, akkor fél óra alatt lezavarták volna az egészet. :)
Voltak jól elkapott pillanatok, amikor azt mondtam magamban, hogy ez igen, ez az Ernő tud írni, de aztán ezek el is múltak. Persze tud írni, de nem úgy, hogy az engem elkapjon és magával ráncigáljon ezen a kétszázakárhány oldalon.
Szép Ernő: Lila Ákác. Ulpius-ház, 2008.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése