2011. december 31., szombat

Év vége


Mivel egész évben a legkisebb figyelmet a blogra tudtam fordítani, mindenképpen akartam egy fél órát lopni az év utolsó napjából, hogy végiggondoljam mi minden történt idén. Magánéleti oldalon nagyon mozgalmasnak mondható évet zártam. Volt itt új családtag érkezése, munkahely elvesztése, aztán kettő plusz egy találása, költözés, új élet magjainak elvetése. Az urammal beszélgettünk, és arra jutottunk, hogy ezt az évet a sors alakította, úgy terelget határozottan minket egy olyan cél felé, aminek a létét nem is feltételeztünk még fél évvel ezelőtt. Most pedig már azon kapjuk magunkat, hogy a legnagyobb gondunk az álmodozás és a tervezgetés. És ezt most szeretjük így ahogy van.

Azért szeretem vezetni, hogy miket olvastam idén, mert a sorrend mutatja az élet haladását is. Bármelyik könyvre ránézek a molyos polcomon, tudom, hogy mikor mi történt, és mi okból vettem kezembe éppen azt a könyvet. Fejes Endrét például azért, mert életemben először voltam a Nemzeti Színházban, és a Jó estét nyár, jó estét szerelmet néztük meg. Vagy voltak recenziós könyvek is, amik azért erősen befolyásolták az olvasmányaimat. Ezt már most tudom, hogy jövőre nem lesz ennyi. Megpróbálkoztam Lobo Vásólistacsökkentő játékával, amit csúnyán elbuktam. 12/7lett az arányom, és a Murr kandúrt nem sikerült elolvasnom, így ezt továbbra is hallgathatom majd az uramtól. Kipróbáltam a hangoskönyvet, ami vezetés közben annyira nem vált be. Mire nem jó ez az összegzés, eszembe jutott, hogy reggelente, a buszon nem tudok mit csinálni... talán megpróbálkozom egy újabb hangoskönyvvel jövőre.

Az idei év abszolút nyertesei voltak a következők:
- Fekete István mind a két kötetével. Rájöttem, hogy nála csodálatosabban természetet megszemélyesítő íróval nem találkoztam. Minden elismerésem.

Sarah Addison Allan: A csodálatos Waverley-kert: idei lengyel kirándulásom alatt olvastam, és a maga egyszerűségével egy nagyszerű élményben részesített.

- Kerstin Gier: A Rubinvörös és a Zafírkék ifjúsági könyvek egy az egyben levettek a lábamról. Ifjúsági regényt ennyire még nem imádtam, és ahogy körbenézek másoknál is, egyöntetű a sikere.

Baráth Katalin idén is brillírozott. Remélem nem hagyja abba, és hagyománnyá fog válni, hogy ha Könyvhét, akkor új Veron történet.

Libba Bray trilógiáját végre valahára lezárhattuk ebben az évben. Nagyon vártam, hogy megtudhassam, mi lesz a vége, és ugyan megosztotta a véleményeket, azért emlékezetes sorozat lett.

L. M. Montgomery: épp ideje volt nekem is felfedeznem az írónőt, és írás szempontjából csak azt tudom mondani, hogy zseniális.

- Murakami Haruki életének legjobb trilógiája is elérkezett hozzánk, ami szerintem is pályájának a csúcsa. Imádtam mind a két részt (III), és borzalmasan kíváncsi vagyok, hogyan fogja összecsomózni a szálakat Murakami.

Az idei év rejteget még magában potenciált a következő évre, ami meg kell, hogy mondjam, egy kis reménnyel tölti meg a szívem. Mindenhol csak a negatívat hallom, de én tudom, hogy 2012-ben is rengeteg jó dolog fog még rám várni könyvek szempontjából. És ha már ezek szolgáltatják nekem a lehetőséget, hogy elbújhatok pár órára a világ elől, már megérte várni rájuk.

2012-ben újra megpróbálkozom a Várólistacsökkentéssel (az normális, hogy miközben próbáltam összeállítani a listát, arra jutottam, hogy nincs egy könyvem sem, amit most azonnal el akarnék olvasni, és azonnal keresnem kell újabb potenciálokat??? :D). Szóval a Várólistacsökkentés. Nem kispályázom most már, mert csináltam alternatív listát is. 24 könyvből csak sikerül majd 12-t kiolvasnom, ugye? És figyeltem arra is, hogy ne legyenek túl vastagok, és legyenek olyan semlegesek, amik minden helyzetben olvashatók. Hát meglátjuk mi lesz belőle. :)

2011-ben kevesebbet tudtam olvasni, mint a megelőző években, de én már erre is büszke vagyok, hogy ennyi futotta az időmből. Nem sikerült az egy hét, egy könyv stratégiám, amivel már évek óta operálok, és az oldal darabszám is jelentősen elmaradt a tavalyitól. Idén 50 könyvet olvastam, 16.503 oldalon, tavaly 65 könyvet 21.352 oldalon. Összevetve, hogy mennyit kaptam az előző évben és idén a könyvektől, mindenképpen a idei év oldalára dől a mérleg. Idén több remek könyvvel találkoztam, mint tavaly.

Most pedig jöjjön az a számadat, amitől minden moly a falat kaparja. Ez pedig, az idén mennyi könyvet szereztem be kategória. Nekem 70-et sikerült ilyen, vagy olyan módon beszereznem, ami talán megegyezik a tavalyi adattal. Akkor még nem vezettem ilyen polcot, így nem tudom pontosan. Ennek az adatnak a másik oldalára a hány könyvet olvastam idén polcot tettem. Sokáig szinkronban növekedtek egymás mellett, de aztán sikerült beszerezni egy-két könyvet fillérekért, és ez rendesen megdobta a statisztikai adatot. Így idén 20 darab olvasatlan könyvvel nőtt a mini házikönyvtáram száma. Mivel jelenleg két helyen tartózkodnak a könyveim, ezt nem tudom megállapítani, hogy jó-e vagy sem. Jelen pillanatban még tudom hova tenni a szerzeményeket.:)
                                                 

Mert olyan jól néznek ki egymás mellett a könyvek, amiket olvas ez ember, muszáj volt bemásolnom a molyról. :) Ha már moly. Legnagyobb szívfájdalmam, hogy nem tudok aktívan részt venni a moly közösségi életében. Karácsonykor egy kicsit belepillantottam a frissekbe, és annyira jó volt látni a közösségi szellemet kibontakozni. Rengeteg ajándék, képeslap cserélt gazdát, és bár én csak kicsi részt kaptam belőle (ezúton is köszönöm Tessa!!! :), mégis jó volt látni, hogy jó itt, ahol ilyen jó emberek vannak.

Lezárva a gondolatot, jól esett kicsit összegeznem magamban az évet. Minden idetévedőnek kívánok nagy sikerekben gazdag új évet, amit fűszerezzetek meg jó sok könyvélménnyel.

2011. december 22., csütörtök

Zafírkék


Hát ez valami felüdülés volt most nekem. Csak egy gond van vele, hogy vége van. És már megint várni kell a következő részre. Azért ez egymás után kétszer eléggé nyomasztó, meg kell, hogy mondjam. És hogy miért volt felüdülés? Mert egész héten tudtam, hogy 10-12 óra munka után nyugodtan felszállhatok a vonatra, és elővehetem, és úgy el fogja lazítani az idegszálaimat, mintha nem is dolgoztam volna. Ma például a velem szemben ülő srác egy Irwin Shaw könyvvel próbálkozott, de oldalanként letette maga mellé. Szemmel láthatólag nem kötötte le. Na nekem ilyen gondom nem volt. Szerencsére a vonaton ült olyan ember, akiről biztosan tudtam, hogy ott fog leszállni, ahol én, így nyugodt szívvel merülhetek bele a történetbe. Hazaérve pedig muszáj volt befejeznem, mert holnap tutira nem tudtam volna a végére érni. Azt meg utálom. De nem is ez a lényeg.

Gwent és Gideont egy templom gyóntatószékében hagytuk ott az első részben, miután megtámadták őket. Történetük a jelenben folytatódik tovább. Gwenre komoly feladat vár, meg kell állnia helyét egy 18. századi soirée-n, találkoznia kell Saint Germain gróffal, és helyre kell tennie a hormonjait. Mert ez a Gideon néha egy vérbeli angol, máskor egy szeretetreméltó alak.

Nagyon kíváncsi vagyok a befejezésre, mert ez a kötet annyi apróságot árult el, amitől tiszta homály lett minden, és fogalmam sincs, mi lesz itt a csattanó és mi miért van. Konkrétan Gwen helyzetében érzem magam. Én is csak egy hete jöttem rá, hogy spontán tudok időugrani, és hirtelen rangosabbnál rangosabb idegeneknek tartom kezem egy csókra, és fogalmam sincs az 1800-as évek aktuálpolitikai kérdéseiről. Hatalmas ruhákba csomagolna, hajamat olyan magasra púpozzák, hogy nem férek be vele az ajtón (most már értem, miért kellett annak idején a nagy belmagasság...). Senki nem árul el semmit, nincs olyan ember, akiben teljes mértékben megbízhatok. Mindezek ellenére - úgy ahogy - megállom a helyem, és vicces és izgalmas helyzetekbe keveredek.

Nem tudom, hogy ez a vízköpő figura honnan jött az írónőnek, de viszi a prímet az egész könyv alatt. Már az, hogy pont egy vízköpő, aki az 1100-as években elpusztult és azóta nem hajlandó elhinni, hogy már nem létezik, ennyire képes feldobni az amúgy is fantasztikus történetet, igazán dicséretre méltó. Le a kalappal. Remélem továbbra is fontos mellékszereplő marad.

Tavasszal A csodálatos Waverley-kert után olvastam a Rubinvöröst, ami ahhoz képest annyira nem nyerte el csodálatomat, mint most a Zafírkék. Még jó, hogy nem Murakami után olvastam, mert tuti nem tudott volna úgy kiteljesedni a történet, ahogy most sikerült neki. Maga az időutazós ötlet annyira tetszik. Máshogy közelíti meg, mint ahogy általában meg szokták. Ez a szokatlansága adja a különlegességét a könyvnek, és én erre nagyon vevő vagyok. Nem szoktam szeretni, ha túl modern korban játszódik a történet, de Gier kisasszony olyan ügyesen megoldotta, hogy nem volt zavaró számomra az iPod, Zac Efron, vagy a High School Musical említése sem. Sőt, Gwendolyn stílusához pont ezek illettek. Talán hiányoltam is volna őket. :)

Nagyon várom a folytatást, és remélem, hogy nem kell rá sokat várni, és kézbe vehetjük.

Kirstin Gier: Zafírkék. Könyvmolyképző Kiadó, Budapest, 2011.