Létezik egy legenda egy asszonyról, aki elárulta a hazát. Vagy legalábbis szerepe volt benne, mert azt mondják róla, hogy beengedte a császári csapatokat Lőcse városába, ahol éppen a kurucok tartózkodtak, és próbálták kiállni a császáriak ostromait. Itt tartózkodott egy gyönyörű asszony, Korponayné Ghéczy Juliánna, aki képes volt minden férfit az ujja köré csavarni, így Andrássy Istvánt is magát személyesen. Persze a valóságban nem maga a "fehér asszony" árulta el Lőcse városát, hanem csak leveleket közvetített a kurucok és a császáriak között. Az emberek csípős nyelve azonban sokkal erősebb, mint a valóság, így most tételezzük fel, hogy valóban Korponayné árulta el a hazát, és adjuk Jókai Mór kezébe a témát. A végeredmény A lőcsei fehér asszony.
Igazából ezt a könyvet tavaly akartam olvasni, a Várólistacsökkentés égisze alatt, de akkor nem került rá sor. Most meg jött a hangulata utáni igényem, és így találtunk egymásra. Aztán sajnos rá kellett jönnöm, hogy Jókait nem valami egyszerű olvasni, és elég komolyan oda kell figyelnem, mit is olvasok, hogy tudjam, mit is olvasok. El is tartott két hétig, míg a kuruc időkben tartózkodtam. Amikor elkezdtem olvasni, volt bennem egy olyan érzés, mintha A fekete várost olvasnám. A helyszín, Lőcse város ugyanaz, a korszak szintén. Talán Mikszáth regénye pár évvel korábban játszódik, mint Jókaié. A város ugyanúgy szigorú szabályok között él, amik már inkább viccesek, mint komolyak. Pl. ha valaki megsérti a másikat, bort kell innia, és fizetnie a többieknek büntetésként. Ez a szál Jókainál aztán elvékonyodik, és nem is lesz lényeges.
Azon gondolkodtam, hogy Jókai leírásai abban az időben olyan hatással lehettek az olvasókra, mint ma mondjuk L.M Montgomery, vagy Kate Morton. Mert szépnek szépek, de már nem időszerűek, nem a mai világhoz szólnak. Vegyük egyszerűen az idegen szavakat. Rengeteget használ belőle, ami egy kicsit megnehezíti az értelmezést. Egy ma íródott szövegben már ilyenekkel nem találkozhatunk. Jókai világában természetesen ezek a szavak egyértelműek voltak, ma már kikoptak a szóhasználatból. Engem mondjuk ez egy picit zavart, elbírtam volna lábjegyzetben a magyarázatot. Ez biztos kiadásfüggő is.
A lőcsei fehér asszony |
Szóval a legenda szabadon átgondolt verziójában Juliánna mindenre képes, hogy kisfiát vagyonhoz, címhez juttassa. Hogy ezt elérje, a városba vezető titkos alagút titkát kiszivárogtatja, és ezzel elárulja saját városát, de még a férjét, családját is. A kapituláció elindítja a béketárgyalásokat a kurucok és a császárpártiak között, és a szatmári béke eredményeként Juliánna ígéretet kap a jól megérdemelt vagyon elnyerésére. A király engedélye nélkül persze ez mit sem ér, és a helyzet még nehezebbé válik, mikor kiderül, hogy a király haldoklik. Újra kell gondolni a Rákóczi vezette felkelést, és Juliánnának is versenyt kell futnia az idővel. Ez a versenyfutás volt a legizgalmasabb a könyvben, és jókat is derültem Andernach lovag feltartóztatásán. Szegényt jól megszivatták, na. :)
A legellentmondásosabb személy Juliánna volt. Nem tudtam eldönteni, hogy szeretem-e, vagy sem. Folyamatosan a fia iránti elszántsága hajtotta, de egyáltalán nem nézte fia érdekeit a szeme előtt. Önző volt, képes volt szerettein átgázolva előre haladni, aztán meg nem értette, hogy miért bánnak vele úgy, ahogy. Még az utolsó pillanatban is csak magára gondolt, hogy ő érezze jól magát kisfia társaságában a mennyben. Magabiztossága, ami szépségéből fakadt, sokszor a veszte is volt. Érvényesítette akaratát ugyan, megtévesztette a pasikat a vonzerejével, de sajnos ez nem minden az életben a célok elérésére.
Krasznahorka vára |
A legszimpatikusabb szereplők Korponay János volt, maga a megcsalt férj, és Andrássy István, akivel felszarvazták a férjet. Korponay azért, mert mindvégig kiállt az eszméi mellett. Ő az a tipikus fajta, akinek a bizalmát csak egyszer lehet elveszíteni, mert miután csalódott, már bizalmat nem ad ugyanannak a személynek. Korponayné ezt a saját bőrén érezhette. Andrássy meg azért, mert övé volt Krasznahorka vára, amit eddig csak messziről szemlélhettem, de akkor csak ámultam és bámultam a nagyságán (és ami egyébként tavasszal kigyulladt, és jelentős károk keletkeztek), és mert késve bár, de megtalálta az igazi értékeket az életben, és mert ő sem engedett másodszor Juliánna csáberejének.
Azért jó néha történelmi regényeket olvasni, mert így feleleveníthetem az idő múlása miatt elkopó ismereteimet. Most egy picit újra naprakész lettem a Rákóczi féle felkelésből. :)
Jókai Mór: A lőcsei fehér asszony. Kossuth Kiadó, 2007.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése