Kép innen |
Úgy suhant el ez az év, hogy közben fel sem tűnt, milyen gyorsan múlik. Csak telt és telt, és csak azt vettem észre, hogy újabb karácsony, újabb év végi leltár. Igazából nem történt olyan sok minden idén, de azok annál inkább mérföldkövek lettek. Telektulajdonosok lettünk, és egyben adóstársak, aztán egy picivel később keresztszülők is. Egy csodálatos nyarat töltöttünk itthon, esténként a szülinapomra kapott nyugágyban a kerti tó partján. Szép lett (volna) a házi paradicsomtermésünk (ha nem lett volna aszály), és a paprika is. Nem volt stressz vasárnap esténként, hogy vajon lesz-e dugó az autópályán, amikor megyünk fel Pestre, és ez jó is volt így. Megnősült az uram legjobb barátja. Elkezdtük tervezni a házat, majd ki is rúgtuk a tervezőt, és újat bíztunk meg. Aztán vége is lett az évnek, a fizikai világnak szerencsére nem. Mindezt, és a jövő év kihívásait pedig egy kettesben eltöltött vacsorával és filmnézéssel koronázzuk meg. Rengeteg feladat vár ránk a 2013-as évben, ami nem lesz egyszerű sem a magán, sem a munkahelyi életben. Kedvenc kolléganőm szerint az érzelmek éve várható. Aki nem olyan érzelmes, annak nagyobb durranás lesz, aki pedig amúgy is érzelgős, az jobban fogja érezni a változásokat. Kíváncsi leszek nagyon.
Kép innen |
De miről beszélnek a könyvek?
Az idei évben nem sikerült annyit olvasni, mint szerettem volna (ez a háziasszony dolog meg aztán csak rontja a helyzetet), de ezzel a 43 könyvvel így is elégedett vagyok. Idén már nem volt időm vezetni, hogy ez hány oldalt is kóstált. :) Az biztos, hogy nem voltak túl vastagok.
Lássuk az idei év sztárjait olvasási sorrendben:
- Az első hűha élményem idén Bródy Lili tollának szüleményével, A Mancival volt. Az egész olyan mancis volt, hogy azonnal abszolút kedvenc lett. Cseri hívta fel rá a figyelmemet, na meg a Kékharisnyás többi íróra is, akiktől be is szereztem pár könyvet, és szívesen fogom olvasni őket a későbbiekben.
- Lakatos István a Lencsilány után egy kisebb történetet is megalkotott, a Dobozváros történetét. Ez egy annyira egyedi és csodálatos kis mese volt, hogy azonnal a szívembe zárta magát. Most gyorsan végig is futott az agyamon, hogy lekapom a polcról, és megnézegetem belőle a képeket, de aztán eszembe jutott, hogy csak kölcsönbe kaptam olvasásra, és nincs is belőle példányom. Be kell szerezni egyet!!! :)
- Aztán olvastam egy Thackeray kisregényt is, A nagy Hoggarty gyémántot. Emlékszem, éppen a Könyvhétre utaztam fel, és valami pici, vékony könyvet kerestem, ami elfért a táskámban. Nagyon jó választás volt, Thackeray továbbra is nagyon szimpatikus író. Jövőre be is terveztem tőle a Henry Esmond történetét.
- A Könyvhéten beszereztem Murakami 1Q84 trilógiájának a befejezését, amit aztán rögtön el is kezdtem olvasni. Sajnos nem hozta azt az élményt, mint az első kettő rész, és nem is tetszett a befejezés, de jó volt végre pontot tenni a történet végére.
- Most pedig jöjjön az év abszolút nyertese: Erin Morgenstern: Az éjszakai cirkusz. Zenka hatására olvastam el a könyvet, és végre a leírása volt olyan jó, mint a könyv maga (mindig jobban ír a könyvről, mint a könyv maga :). Nagyon egyedi, nagyon elvarázsolt történetet dolgozott ki az írónő, aminek minden oldalát faltam, és imádtam, hogy el vagyok én is varázsolva. Mindenkinek ajánlom. :) (Pöfivonat olvasd már el :D)
- Celia Rees Sovay könyve többet adott, mint vártam tőle, a fülszövegnek egyáltalán nem szabad hinni, és sokkal jobb a történet, mint ami előre van vetítve. :)
- Olvastam Jókait is, méghozzá A lőcsei fehér asszonyt, és a régies írásmódon kívül abszolút tetszetős volt.
- Az év találkozása Sebastian Barry-vel volt, akitől az Egy eltitkolt életet olvastam. A történet maga nem volt annyira falhozvágós, de volt benne valami, ami nagyon megfogott. Mindenféleképpen fogok tőle olvasni mást is.
- Az év egyik újdonsága egy vámpíros könyv volt *irul-pirul*, méghozzá Charlaine Harris társaságában (Inni és élni hagyni). És az a baj, hogy azóta is motoszkál a fejemben, hogy mi lenne, ha folytatnám a történetet... - nem röhög :)
- Beszélnem kell még Herta Müllerről... (Lélegzethinta) nem tudok, róla nem lehet beszélni, olvasni kell. Elég legyen annyi, hogy imádom a fordított gondolkodásmódját.
- Az év ifjúsági regénye F.H. Burnett: A titkos kert volt. Sajnálom, hogy gyerekkoromból kimaradt, imádtam volna. Kijegyzeteltem, hogy milyen virágok lesznek majd a kertemben. :)
- Az év falhozvágós története Goce Smilevski: Freud húga volt. A téma miatt, a kivitelezés miatt, a mondanivalója miatt. Egyértelműen kedvenc lett.
Ha fel kellene állítani egy sorrendet, akkor nálam az első három helyen A Manci, Az éjszakai cirkusz, és Freud húga állna. Mivel mindegyik más témakört képvisel, ezért nem nem tudom eldönteni, melyik volt a legjobb. Mindegyik a maga nemében egyedülálló volt.
Hogy ne csak a dicséret legyen, sajnos voltak idén csalódások is:
- A totális csalódás nyereményét Tatiana de Rosnay: Sarah kulcsa vitte el. A bejegyzésemben elolvashatjátok miért, itt több szót nem érdemel.
- Falhozvágós könyvként olvastam Jaume Cabré: A Pamano zúgását, de nekem az ilyen fajta könyvek nem jönnek be.
- Golden Keyes Parsons: A Napkirály árnyékában, ennyi nyavalygást én még könyvben nem olvastam, mint ebben...
- Jean Plaidy: Katharine, the Virgin Widow, ez meg annyira bugyuta volt, hogy csak na.
És akkor még annyit, hogy olvastam egy csomó részt Montgomery Anne történetéből, meg megismertem Marilyn Monroet, akit azóta is imádok. Nemrég néztem meg a Van, aki forrón szereti filmet, és nagyon-nagyon tetszett. :) Aztán megtanultam indiait főzni (ma este is az lesz), és nyitottam a spiritualizmus felé, persze csak még egy picit, és olvastam olyan könyveket is, amikre például egyáltalán nem emlékszem. :D
A nagy változás:
Elköszöntem a freeblogtól, és áthelyeztem székhelyem a blogspotra. Szeretek itt lenni, sokkal egyszerűbb a blog kezelhetősége. Csak azokat a fránya posztokat kellene már áthozni...
A nagy elismerés...
pedig jár azért, mert idén több könyvet olvastam el, mint amennyit beszereztem, vagyis csökkent az olvasásra váró könyveim sokasága. 32 könyvnek lettem gazdája, és 43-at olvastam el. :)
Az év újdonsága:
A Rukkola. Persze nem vagyok egy innovatív fajta, ezért sokszor lemaradok az újdonságokról. Így jártam a Rukkolával is. Regisztráltam, majd én hülye, olyan könyveket raktam fel, amiket máshol értékesebb dolgokra tudtam volna cserélni, így persze azonnal el is vitték tőlem. Aztán meg voltam lőve, hogy amiket szerettem volna, nem volt lehetőségem elcsípni, vagy egyáltalán nem rakott fel belőle senki. Hoppon maradtam, és mivel annyira elegem lett belőle, ki akartam szállni, és kevésbé értékes, máshol olcsón beszerezhető könyvekre használtam fel pontjaimat. Szerencsére nagyon szerencsésen sikerült kiszállni a végén, aminek eredményeként most teljes a Cilike sorozatom, és megszereztem olyan könyveket, amikért eddig nem voltam hajlandó pénzt kiadni. Ezzel lezárult a Rukkolás történet. Valaki használja még egyáltalán? Nem is kapok még értesítést sem, hogy egy hőn szeretett példány elérhetővé válna, pedig nem töröltem róla semmit...
Átolvasva az eddig írtakat, annyira nem is volt vészes ez az év. Rengeteg jó könyvet olvastam, amik maradandó élményt adtak. Ráadásul még a Várólistacsökkentős játékot is teljesítettem, amin felbuzdulva indultam a 2013-as megmérettetésen is. :)
Ha volt erőtök idáig eljutni az olvasásban, akkor szeretnék minden kedves olvasómnak sikerekben gazdag, nagyon boldog új évet kívánni. Több, mint eleget, és sokkal jobbat, mint csak remélni mertek. :)
Remélem, hogy 2013-ban is velem tartotok, és méltó szórakoztatótok lehetek. :)
Kép innen |
És a végén az elengedhetetlen lista az idei olvasott könyvekről, mert ez tavaly annyira tetszett nektek :)