Tovább ismerkedem Tracy Chevalier-vel. A kék szűz után a következő választásom a Hulló angyalok. Direkt nem a Leány gyöngy fülbevalóvalt olvasom, mert sokak szerint az a legjobb. Hát én tartogatom még egy kicsit, aztán majd jól elvárom tőle, hogy ezek a remekművek után még jobb legyen, és akkor csalódni fogok, csak ahogy szoktam... vagy talán ebben az esetben mégsem. Én bízom benne.
A Hulló angyalok története több szereplő szemszögéből látszik. Először meg is ijedtem tőle, hiszen Adamesteanu Az elveszett délelőttben elég negatív nyomot hagyott bennem a folyamatosan ugrabugráló szereplőkkel. Chavelier elég gyorsan kiverte a rossz emlékeket a fejemből, amihez az is hozzásegített, hogy fejezet szinten mindig tudni lehetett, hogy ki lesz a következő megszólaló. A másik regényben pedig a következő bekezdésről már nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy ki is beszél.
Két család, akiket először csak az egymással szomszédos sírhelyük köt össze, egy napon találkoznak a temetőben. A Coleman házaspár egymástól elhidegült, egy lány gyermekük van, Maude. Waterhouse-éknak két lányuk van. Maude Coleman és Lavinia Waterhouse az első találkozás alkalmával eldöntötték, hogy örök barátok lesznek a szülők legnagyobb bánatára. Ugyanis Kitty Coleman még a mai napig vonzó nő, Gertrude Waterhouse a két gyerek után már kicsit kigömbölyödött, ruhái nem olyan csinosak, mint Kittynek. Gertrude viszont arcra szebb, mint Kitty. Szóval a két hölgy egymásra kissé féltékeny, egymás társaságát nem igazán kívánják. A legnagyobb probléma, amikor Waterhouse-ék Coleman-ék szomszédjába költöznek, és a két kislány újra egymásra talál, és mély barátságot kötnek. A két család most már kénytelen kicsit szorosabbra kötni a kötelékeket, persze csak éppen annyira, amennyire azt a társadalmi elvárások követelik.
A 20. század legelején járunk, ébredeznek a szüfrazsettek, a társadalmi különbségek éles válaszfalai leomlani látszanak. Ezt mutatja be Chevalier azzal is, ahogy a két jómódú kislány barátságot alakít ki a Highgate temető sírásójának fiával, aki folyton sáros, mert szeret a frissen kiásott sírokban feküdni. Az idős Coleman nagymama, ahogy nem hajlandó a konvenciókkal szakítani, amikor a cselédlány teherbe esik, követeli, hogy bocsássák el a háztól, hiszen ha maradna, szégyenfolt esne a család jó hírére. Az anyuka csak akkor akad ki még jobban, amikor menye beáll a szüfrazsettek mellé, és egy félresikerült szervezkedés után Kitty-t börtönbe csukják.
Foglalkozik a könyv azzal, milyen különböző lehet egy anya-lánya kapcsolat, és miként élik meg ezt a különbséget a gyerekek. A gyerekek életét öt éves koruktól tizenhárom éves korukig követjük nyomon. A fülszöveg azt írja, hogy a szexualitás ébredésének a leírása is a könyv. Én úgy gondolom, ha már egy ilyen bekerül a fülszövegbe, az azt jelenti, a témának elég sok helye van a könyvben. Most már nyilvánvaló, hogy ez csak egy marketing fogás. Csak azt nem tudom soha megérteni, hogy minek írják a fülszöveget a könyvről, ha az sokszor nem fedi a valóságot. Ennyi erővel egy teljesen más történetről is írhatnának, nem tűnne fel senkinek, csak az lenne a lényeg, hogy eladja a könyvet. Kicsit hasonlít ez egy-egy vígjáték mozifilm trailerére, amikor két percben kiemelik az összes poént, majd azon kívül nincs is több vicces rész benne. Ez a könyv ennél a mondatnál szerintem sokkal több.
Nagyon tetszett a korrajz is. Változások előtt állt a világ ebben az időszakban. A nők erősek lettek, és élni akarnak erejükkel. Egyelőre úgy, hogy szavazni szeretnének, majd levetik a fűzőt, és a harisnyát. A legnagyobb változáson a történetben Kitty megy át, aki házassága elején várt valamire, maga sem tudja mire, amit aztán nem kapott meg. Az első adandó alkalommal, amikor valami mással találkozott, belevetette magát az életbe, és a nők jogaiért folytatott harc éllovasa lett. Pedig az elején ki sem néztem volna belőle. Mai szemmel olyan tipikus plázacica volt, de csak a felszínen. A mélyben azonban egy sokkal erősebb énje rejtőzködött, ami csak arra várt, hogy kitörhessen.
Érdekes, hogy a pasi oldallal szinte nem is foglalkozott az írónő. Egyedül a sírásó fia, a kis Simon kapott mélyebb hangot, és ismerhettük meg. A férjek csak a felszínen mutatkoztak be, pedig egy-egy szituációban igazán kíváncsi lettem volna a véleményükre.
Továbbra is tetszik, amit az írónő a szavakkal művel. Látszik, hogy foglalkozik az adott kor történelmével, igyekszik korhűen visszaadni a valóságot. Nehéz kérdésekről ír, mégis könnyedén lovagolja azt meg, ezáltal nagyon könnyen emészthető lesz az olvasó számára. Ha a többi könyve is ilyen jó lesz, akkor kezd a kedvenc íróim palettájára felkúszni a hölgy. Már csak egy feladatom van, be kell szereznem a könyveit, mert kellenek a polcomra. :)
Tracy Chevalier: Hulló angyalok. Geopen Könyvkiadó, 2003.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése