2012. december 26., szerda

A Vonzás Törvénye

Most egy rendhagyó témában olvashattok tőlem bejegyzést. Egy olyan könyvről lesz szó, ami sokakat megosztott. Van, aki hisz benne, van, aki baromságnak tartja, és vannak, akik tudat alatt alkalmazzák a benne foglaltakat. Rhonda Byrne fejébe vette, hogy az addig csak szűk körben alkalmazott Titkot mindenki számára elérhetővé teszi, és megtanítja, hogyan éljünk vele. Állítólag régen olyan személyek voltak a tudatában, mint Shakespeare, Newton, Beethoven, Einstein. Tudósok, csillagászok, írók, politikusok, akiknek nevük van a történelemben. Annak idején csak egy zárt körben adták tovább a tudást, kiváltságosok ismerhették csak. Manapság már csak rajtunk múlik, megtanuljuk-e.

Magát a Titkot szerintem már szinte mindenki ismeri, tudja nagyjából miről szól, mi a lényege. A könyv nem újdonság, sőt annyira nem, hogy már két másik folytatása is megjelent. Amikor a könyv megjelent, tiltakoztam ellene, hogy ez butaság, engem ugyan nem fognak ezzel elkábítani. Aztán mostanában egyik kolléganőm vezetett rá, hogy amit teszek, az nem más, mint a Vonzás Törvényének tudat alatti alkalmazása. Mert igazság szerint magát az elvet már korábban alkalmaztam. Így lett munkája az uramnak a megadott határidőre, majd a barátnőmnek is (határidő nélkül), így találtunk albérlőt, és így változtattuk meg gyökeresen az életünket. Én akkor ezt úgy hívtam, hogy boszorkányság, és én vagyok a boszorkány, aki minderre képes.:) Tudtam, hogy van a Titok, de nem kapcsoltam össze a kettőt, nem alkalmaztam tudatosan, csak tudtam, hogy ha valamit nagyon-nagyon akarok, és hiszek benne, hogy működni fog, akkor az tényleg valóra válik. Alkalmaztam valamit, ami működött, és néha lehetetlenül álltam a dolog előtt, hogy valóban teljesült, amit kértem, de nem sejtettem, hogy mi lehet a háttérben. Ebből kiindulva nem feltétlenül van szükségünk a könyvben leírtakra, mert tudat alatt akár alkalmazhatjuk is. Igyekszem mindig pozitívan gondolkodni, minden rosszban keresni a jót, és minden rosszat a lehető legjobbá próbálok tenni. A könyvet olvasva kiderült, hogy ezt nem is tettem olyan rosszul, mert sikeresen megakadályoztam az egymás után következő rossz dolgok áramlását. Aztán van most egy ember a környezetemben, aki idegesítően negatívan gondolkodik, és egy természetgyógyász felírta neki egy cetlire a szót: "Titok", ami talán segíthet a problémája megoldásában. Az ünnepekre kölcsönkértem a kolléganőm könyvét, és nem bírtam ki, hogy bele ne olvassak. Aztán akkor már ki is olvastam.

Lehet, hogy te, kedves olvasóm is hasonlóan éled a mindennapjaidat, mint én, és simán mennek a dolgaid. Ebben az esetben ez a könyv nem sok újat fog neked mondani, de az biztos, hogy egy olyan összefoglalót tartasz a kezedben, amiből bármikor erőt meríthetsz egy rosszabb napon. Maga a könyv olyan tipikus, szájbarágós, mostmegváltjukavilágotmireakönyvvégéreérsz hangvételű, amitől én is, és ezáltal el tudom képzelni, hogy más is, a falra mászik. Próbáltam ettől függetleníteni magam olvasás közben, és csak a lényeget meglátni.

Most éppen küldetésnek érzem, hogy a már fent említett, folyamatosan negatívan gondolkodó, és emiatt tényleg csak szenvedő nőszemélyt a könyv által ráébresszek arra, hogy ő folyamatosan a rossz oldalról fogja meg a világot. Folyton azt hangoztatja, hogy neki nem lehet ezt, nem lehet azt, ő sosem fogja ezt vagy azt csinálni... láss csodát, valóban nem csinálhatja ezeket a dolgokat, mert ezt kéri, ezt is kapja. A könyv olvasásra vár, az ünnepek alatt lesz feladata. Nagyon kíváncsi leszek a végeredményre. Ha sikerül megváltoztatni a gondolkodását, mindenféleképpen beszámolok róla.

Egy spirituális választerápiával foglalkozó ismerősöm azt mondja, hogy általában nem mindenki fogékony a hasonló témák iránt addig, amíg nem történik valami borzasztóan fájdalmas eset, ami után elkezdünk gondolkodni az okokon. Minden ember életében (vagy nem a jelenlegi életében) eljön a pillanat, amikor nyitott lesz a hasonló dolgokra. Például az uram már kezd rajta néha elgondolkodni, de saját magán még nem alkalmazza. Én alkalmazom, ő pedig tudja, hogy én alkalmazom, ezért közös terveink felé, ha hiszi, ha nem, az ő segítségével együtt haladunk. Így lesz nekünk közösen egy gyönyörű házunk két év múlva ilyenkorra már teljesen készen. :) De azt akartam kihámozni az egészből, hogy azok hiába olvassák, akik még nem állnak készen a változtatásra, azok butaságnak, szemfényvesztésnek fogják tartani. Lehet, hogy évek múltán el fog jönni a pillanat, amikor maguktól kezdik gondolkodásukat megváltoztatni, és akkor már ez a könyv, vagy egy másik, hasonló témával foglalkozó könyv segíteni fogja őket. Tény, hogy magát a témát már többen feldolgozták, és leírták, csak nem csaptak köré akkora hűhót, hogy fel is figyeljünk rá. Rhonda Byrne azonban bátran kiállt ezzel a könyvvel, és aki nyitott rá, azt elindította egy pályán, amin majd saját maga tud lépkedni. Gondolok itt arra, hogy más, sokkal jobban megírt könyveket is el fognak olvasni a témában.

U.i.: Azért azt senki ne higgye, hogy a könyv után másnap reggel már az álmodott autója kulcsát találja a kredencen a jelenlegi helyett. A fentiek azért tudják, hogy kinek mikor mi jár, és olyat nem adnak, amit nem érdemeltünk ki. De azért munkába menet egy parkolóhelyet, vagy zöldhullámot simán lehet kérni, az megadatik. ;)

Rhonda Byrne: A Titok. Édesvíz Kiadó, 2007.

7 megjegyzés:

  1. Én azt nem szoktam érteni, hogy még kipróbálni sem hajlandóak emberek, mondván, hogy ez baromság. De persze rájuk kell hagyni, csak nekem érthetetlen, hogy valaki annyira negatív legyen, hogy ne akarjon jót magának.
    De persze ennek is biztosan meg van a tudat alatti oka...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ráadásul ezek az emberek, miután rájuk hagytad a dolgot, azonnal nekiállnak nyavalyogni, hogy nekik milyen szar, és olyan szinten szívják a maradék kis energiádat, amit már amúgy is elhasználtál reggel a felkelésnél, majd a főnök első mondata után a talpraállásnál, hogy a nap végére csodálkozunk, hogy miért is lettünk annyira negatívak mi is, holott nem történt aznap semmi rossz, csak a szokásos napi rutin. Na őket fogja egyszer úgy pofán vágni az élet, hogy egyszer sírva jönnek hozzád, hogy adj iránymutatást. Amúgy meg manapság már ciki pozitívnak és vidámnak lenni, mert rögtön leugatnak, hogy minek pattogsz annyit, úgysem éri meg, és semmi értelme nincs. Ez a másik dolog az első után, amit utálok.:)

      Törlés
  2. Régen annyira nyomták ezt a könyvet, hogy én csak azért sem foglalkoztam vele :D, most el akarom olvasni, de ha nagyon szájbarágós stílusú, az nálam az ellenkező hatást éri el.
    Egyébként az a gondom az ilyen könyvekkel, hogy mind azt ígéri, tök jó lesz az életem vele, no de annyi féle ilyen könyv van már, ha mind garantált siker, miért van ennyi boldogtalan ember? És azok között is, akik nyomják az önsegítő könyveket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a titok, hogy nem szabad mindent elhinni ezeknek a könyveknek. Olyan apróságokat szabad belőle kiemelni, ami neked használ. A boldogtalanság hátterében szerintem sokkal több dolog áll, a családi háttér, a múlt, a gyerekkor, a karrier, a személyiség. Egy komplex dolog, amihez ez a Titok egy adalékanyag csak, amivel egy picit enyhíteni lehet a mindennapok szívását. Még nem olvastam önsegítő könyvet, nem is gondolom, hogy szükségem van rá, meg szerintem nem is ér semmit, inkább más oldalról közelítem meg az önsegítést.

      Törlés
  3. Zenka: én azt gondolom, hogy azzal is baj van, aki tényleg elhiszi, hogy ettől tökéletesen rendbe jön az élete. szóval ez nyilván csak egy marketingfogás és tudni kell elvonatkoztatni ettől.
    de ez még nem jelenti azt, hogy ne lehetne abban valami, amit egy könyv ígér. csak intelligensen, nem a csodára várva, aktívan, saját magunknak is dolgozva az ügyön kell hozzáállni.
    szerintem nagyon fontos az a mondás, hogy "Segíts magadon, Isten is megsegít."
    napi bölcsesség by szeeelho :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A mondást lefordítva, szerintem tökmindegy, hogy Isten, Buddha, vagy Univerzum. Valaki, vagy valami ott fenn, a megfoghatatlanban. És egyetértek veled. Csak az tudja hasznosítani ezeket a dolgokat, aki ésszel fog hozzá, nem hülye módon majmolja a gondolatom tetteket szül frázisokat.

      Törlés