a kedvenc könyveknek jelölt könyveket újra elolvasom (na persze ha nyugdíjas leszek). Rápillantottam a molyon a kedvenc könyvnek jelölt könyveimre, és végigmazsoláztam, hogy vajon melyik miért került fel az arra érdemesek listájára. Nagy részére azonnal rávágtam, mit imádtam benne, miért jelöltem kedvencként, de van közte pár olyan, amit a mai fejemmel nem nagyon értek. Például ott van Cecelia Aherntől a Where rainbows end. Az első olyan könyvek között szerepelt, amit angolul olvastam, de egyáltalán nem emlékszem, hogy mi fogott meg benne annyira. Talán az érzés, hogy Angliából hozam haza a könyvet, és mert sikerélményem volt az angolul olvasás miatt.
Aztán van olyan, hogy Gárdonyi Géza A világjáró amerikaija. Arra emlékszem, hogy egy nyáron a munka közben olvastam ki ezt az aprócska történetet. Szerintem azt díjaztam a kedvenceléssel, hogy Gárdonyinak egy nagyon vicces, és a konvencióktól teljesen különböző arcát ismertem meg.
Méhes Györgynek két könyve is felkerült erre a listára. Azóta sem próbálkoztam vele, pedig akkor az év felfedezettjének neveztem ki, és be is szereztem tőle még három könyvet. Kacérkodom vele természetesen, mert összességében jó érzésekkel emlékszem vissza Méhes stílusára, de ma már nem hiszem, hogy kedvenc lenne belőle.
Zilahy Lajos Halálos tavasza is hasonló apropóból kerülhetett fel. A két fogoly tőle örök kedvenc marad (még most is emlékszem, ahogy levett a lábamról már az első oldala a vonaton hazafelé), szerintem így az író érdemelte ki a csillagot.
Vaszary Gábor A szőkékkel mindig baj van könyvére egyszerűen nem is emlékszem. Foszlányok rémlenek belőle, de az érzésre, ami kiváltotta a kedvenc státuszt, nem emlékszem. Pedig akkor ő is abszolút új felfedezett volt. Olvastam tőle azóta több könyvet is, de már nem érint meg annyira, mint akkor megérinthetett.
Elie Wiesel Sonderberg-ügyén sokat kellett gondolkodnom, de aztán meglett, miért került fel. A témája miatt, annak is egy fordított aspektusa miatt: holokauszt egy német katona szemszögéből.
A végén Coelho Tizenegy percét emelem ki. Őt mintha manapság ciki lenne kedvencelni, de akkor, ott mondott nekem valamit a könyv, ami nagyon megérintett. De hogy mit, azt már nem tudom.
Most olvasom a Dobozvárost, és azon tanakodom, hogy kedvenc lesz-e belőle vagy sem. Az tuti, hogy 5 csillagos, de kiérdemli-e az évekre szóló kedvenc státuszt. Az utolsó 50 oldal merőben befolyásolni fogja a döntést persze, de akkor is... nem?
Ti hogy vagytok ezzel? Kedvenc könyveiteket mennyire homályosítják el az évek, és mennyi őrizte meg saját fényét a képzeletbeli dobogó legtetején?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése