Muszáj annyit enni?

A kérdésre a válasz az, hogy alapvetően nem. De a mai világ élelmiszeriparának, a fokozott stresszhelyzetnek és egyéb beható tényezőknek köszönhetően muszáj. Leszokni róla kb annyira nehéz, mint leszokni a dohányzásról, az alkoholról, vagy a drogról. Most nézel nagy szemekkel, pedig tényleg ilyen komoly a dolog. A leszokás nagyon nehéz, hatalmas erő kell hozzá. Ha kész vagy, akkor sem örökre szól. A késztetés a muszájra folyton ott lesz, de megtanulhatod kezelni.

Ez a könyv inkább Amerikára vonatkozik, de nagyon sok elem megtalálható nálunk is. Mi még talán annyira rossz szintre nem jutottunk, de ez a könyv segíthet abban, hogy ne is jussunk. Elmagyarázza testünk kémiai és pszichés okait, hogy miért érzünk folytonos késztetést arra, hogy együnk, és olyan dolgokat együnk, ami nem egészséges. Voltak pillanatok, amikor szinte a hányinger kerülgetett egy-egy, általam is kedvelt étel összetevőinek felsorolása közben. Legyen annyi elég, hogy azóta csak abban az ételben bízom, amit otthon, ellenőrzött alapanyagokból készítek el (persze ritkán, ha olyan a szitu, nem fogok lemondani még így sem egy-két gyorséttermi kajáról, vagy pizzáról :) de legalább tudom, mivel mérgezem magam.)

Rengeteg problémám van az arcbőrömmel (ezt csak az értheti meg, akinek szintén van problémája vele), tini koromban is volt, majd elmúlt gyógyszerek miatt. Két évvel ezelőtt újra előjött. Még ma is borzadva nézek azokra a fényképekre, amik akkor készültek rólam. Egy évvel ezelőtt hála egy kozmetikusnak és kozmetikai szereinek, valamint egy nagyon mély, sokmindenre kiterjedő beszélgetésnek, ma már csak azzal küzdök, hogy a hegeket eltüntessem, és vele az elmúlt két év nyomát az életemből. Nekem ezért kell foglalkoznom a táplálkozással. Azért, hogy szinten tudjam tartani az arcom állapotát, nem eszem tejterméket, sajtokat, fehér lisztet (ezt néha nem is bírom megállni), finomított cukrot, és nem kellene csokoládét sem ennem (tudjátok, nekünk, nőknek van a hónapban egy olyan időszak, amikor muszáj, na akkor nekem is muszáj:). Ma már megtanultam, hogyan helyettesítsem a tejtermékeket a főzésnél, hogyan csináljak magamnak édességet, és megtanultam elfogadni, hogy azok az ételek, amiket fogyasztanom kell, nagyon jót tesznek velem. Ennek köszönhetően már nem hiányzik egy pohár tej, amit annyira szerettem, vagy egy gyümölcsjoghurt, vagy egy jó adag sajtos-tejfölös tészta (vagy tudom teljes kiőrlésű tésztából, natúr joghurttal és mozzarellával is készíteni). Tudok teljes kiőrlésű rozs- és tönkölylisztből pizzatésztát sütni (még az uramnak is ízlik), de még pogácsát is sütöttem már. A krumplit (keményítő) nem keverem a hússal, csak külön eszem. Minden hétvégén kétfélét főzök, az uramnak, és magamnak külön. Ő rendes sütit kap, én vagy egy kicsit módosítottat, vagy semmit. Ezzel megoldódott az arcom kérdése, másik oldalon pedig a másik nagy küzdelmemé, a kilóké is. Higgyétek el, baromi nehéz, de nekem nem volt más választásom. A választásomat pedig úgy tekintem, hogy az én szabad döntésem volt. Ez sokat segít a helyzet elfogadásában. Ugyanakkor a szervezetemben is érzem a jótékony hatását. Ennél több meg nem is kell.

Kessler könyvével végre összeállt bennem a fenntartható és egészséges táplálkozás receptje. Ahogy ő is mondja, minden ember más, minden embernek saját receptje van, amit önmagában kell megtalálnia. Én elmondhatom neked az enyémet, de az nem biztos, hogy nálad működne. Neked is kell egy kis idő, hogy megtapasztald a tested, és annak az ételre adott válaszait, és rájöjj, mi a jó neked, és mit tudsz elhagyni a rosszak közül. Ez a könyv sok helyen elrettent, de a végén segít elindulni egy úton, amit követve jó helyre is érhetsz.

David Kessler: Muszáj annyit enni? Park Könyvkiadó, 2013.

A test lázadása

Most szintén egy rendhagyó könyvről lesz szó A Titok után, méghozzá Dr. Máté Gábor A test lázadása című könyvéről. Korábban említettem már nektek, hogy kezdek foglalkozni a témával, mert van egy drága kolléganőm, aki teljesen beavatott. Még mielőtt bárki befolyásolhatónak tartana (amúgy az vagyok:), tudni kell, hogy korábban már minimális érdeklődést mutattam a téma iránt, csak nem tudatosan, nem nevén nevezve a dolgokat. Talán most értem meg rá, hogy elkezdjem. Legnagyobb meglepetésemre tetszett a dolog, és talán folytatni is fogom. A könyv témája alapból érdekel, hiszen én is átestem már azon, hogy a testem szólt, álljak le, túl sokat akarok, pedig ő már nem bírja. Én hallgattam rá, ő pedig hálás volt, és azóta kisebb-nagyobb kilengésekkel harmóniában élünk.:)

Máté Gábor könyve nem csak arról szól, miként hat ránk a stressz, amiről a legtöbben a munkahelyi stresszre asszociálnak. Pedig stressz érhet bennünket a családban, a párkapcsolatban, a múltunkban is. Különféle interjúk - de mondhatjuk anekdotáknak is - során pár páciense esetét mutatja be nekünk. Végigmegy nagyon sok betegségen, a sclerosis multiplextől kezdve egészen a rákig, és arra mutat rá, hogy bizonyos betegségek hátterében szinte ugyanazok a lelki okok mutathatóak fel. Belelátunk ezeknek az embereknek az életébe, hogy mi miatt alakulhatott ki náluk a betegség. Közben biológiai, kémiai folyamatokra is kitér, a testben végbemenő ok-okozati kérdésekre. Ezek a részek kevésbé voltak nekem megfoghatóak, mert persze sosem voltam jó sem biológiából, sem kémiából.  A betegségekről való olvasás után egy kis betekintőt kaphatunk, hogy milyen szerepe van a családnak a gyermek életében, hogy mik azok a "lerakódások", amik következtében kialakulhatnak betegségek, majd a végén egy kis iránymutatást kapunk, hogy mire kell figyelnünk.

A legelső félelmem a könyv tankönyv jellegű volta miatt volt (sajnos még élénken él bennem az egyetemi tankönyvek negatív érzésvilága), de ezt pillanatok alatt sikerült legyőznöm, mert nagyon olvasmányos lett, és mert rögtön az elején egy olyan életúttal találkoztam, ami rendkívül megdöbbentett. Az biztos, hogy a könyvet darabokban, kisebb falatokban szabad csak olvasni, mert egy-egy huzamosabb olvasás után azt vettem észre, hogy azt figyelem a környezetemben, hogy kinek milyen betegsége alakulhat ki, ha visszafolytja, nem éli át az érzelmeit. Kezdtem felnagyítani amúgy nagyon pici befolyásoló tényezőket, és néha rettegtem, hogy milyen betegség áldozata lehetek. Ez a része nekem nagyon tömör volt.

A könyv utolsó harmadában azonban nagyon érdekes témákról esett szó. Az egyik kedvencem a nemzedékeken átívelő magatartások, és előre jósolt életutak, betegségek. Hogy sokszor az örökletes betegség nem is öröklött, egyszerűen olyan érzelmi behatások érték az egyént, ami mondjuk a szüleit is, hogy feloldás híján ugyanarra a sorsra jutott. Lehet hibáztatni például a szülőt a gyerek magaviselete miatt, vagy mert olyanná vált, amilyen. Gondoljunk csak bele, hogy a szülőnek is voltak szülei, akiktől ugyanúgy "örökölhette" a viselkedést. Amíg valakinél be nem telik a pohár, és keresi meg a módját a spirálból való kilépésnek, addig nemzedékről nemzedékre hat egymásra cselekedetünk. Ez egy nagyon fontos dologra hívta fel a figyelmem, méghozzá arra, hogy meddig kell valakinek szenvednie ahhoz, hogy beteljen az a pohár, és feloldja a felmenői okozta lelki károkat? Ennek az embernek mindenféleképpen tanultnak kellene lennie, hiszen egy olyan dolgot kell elsajátítania, ami fizikailag nem megfogható, és nem igazolható. Meg kell tanulnia hinni abban, ami segítheti túllépni a múlt sérelmein. A távol-keleti kultúrákban kisgyerek kortól kezdve oktatják ezt, ami által beivódott a mindennapjaikba, és sokkal könnyebben kezelik az élet nehézségeit. Addig nálunk alig-alig pár ember jut el arra szintre, hogy egyáltalán eszébe jusson, változtathat az életén.

Ennél a pontnál jön be az orvostudomány, pszichológia, természettudomány hármas téma is. Én úgy gondolom, hogy az orvos valóban segítsen a tünetek enyhítésén, de jusson el legalább arra a szintre, hogy megemlíti a betegnek, hogy gondolkodjon el, mi okozhatta a betegségét. Itt nem csak arra gondolok, hogy nem táplálkozott egészségesen, nem sportolt, stb, hanem arra, hogy mi történt az életében, ami miatt a szervezete szólhat, hogy valami nem stimmel. Aztán persze a laikusok úgyis elhessegetik a témát, de sokaknak számítana maga a törődés is.

Arra is rájöttem, hogy nagyon fontos az egyensúly megtalálása, és fenntartása. Ahogy olvashattam, a túlzott optimizmus is árthat, ugyanakkor a pesszimizmus is. Pozitívnak kell lenni, ugyanakkor tudni kell szembenézni a rossz dolgokkal is, át kell élni a negatívumokat, különben bennünk ragad, és felemészt. Ez képviseli leginkább az én szemléletemet is, hogy nincs fekete vagy fehér, de a szürkének rengeteg árnyalata van, és mindenkinek meg kell találni a maga szürkéjét.

Igaz, hogy sokáig tartott apró falatokban megemészteni a könyvet, de rengeteg dolog előjött belőlem a segítségével, nagyon sok dologra döbbentem rá, és elindított egy úton, ami segítségével sok problémát orvosolni lehet. Persze voltak benne számomra kevésbé érdekes részek is, de tudom, hogy mindenki megtalálná benne a számára érdekes részt.

Dr. Máté Gábor: A test lázadása. Libri Könyvkiadó, 2011.