Garabonciások

Olvasás után rögtön meg szoktam írni a bejegyzéseket, de most nyaralás, költözés, új munka miatt kénytelen voltam vele várni másfél hetet. Veszek egy mély levegőt és megpróbálok visszaemlékezni a történtekre, vagyis először inkább arra, hogy milyen érzéseim vannak vele kapcsolatban. Olyan egyszerolvasós... szerintem.

Katsa (próbáld meg a leírástól elvonatkoztatva kiejteni magadban a nevet) nagybátyja, Randa (na itt már én is röhögtem) udvaránál "szolgál". Ő garabonc, amit az jelez, hogy egyik szeme kék, másik pedig zöld. Veleszületett adottsága van, ami pedig nem más, mint hogy egyetlen ütéssel képes megölni bárkit. Ezt Randa a maga javára fordítja, ezzel intézi el azokat, akik nem akarnak behódolni neki. Minden garabonc sorsa, hogy a királyt kell szolgálnia. Egy nap Katsa megelégeli a dolgot és felbukkan a színen egy másik garabonc is, aki állja Katsa tekintetét, amit a lány nem tud mire vélni.

Az volt a fülszövegben, hogy Twilight-hoz hasonló romantikus történetben lesz részem. És ezt kb a könyv közepe táján vettem észre. Apró sokkot kaptam, mert olyat nem akartam olvasni. De szerencsére annyira nem volt vészes. Csak miután összejöttek, ne nevezte volna az írónő! minden mondatban kedvesének a másikat. Na ettől mászok falra... Meg voltak gondjaim a stílussal is. Nem tudom, hogy a fordítás miatt lett ilyen, vagy alapból így írt. Felteszem, közékori környezetbe szerette volna illeszteni az írónő a történetet, ahol egy királyi udvarban a körbeudvariaskodás megszokott dolog. Nekem nagyon furcsa volt, hogy ez hiányzott belőle, sőt úgy ugratták egymást, mint ahogy én szoktam kötözködni. Lehet, hogy így tervezték, de ez nekem nem tetszett.

Másik dolog, hogy én szeretem elhinni amit olvasok, még akkor is, ha fikció. Segít belemerülni a könyv világába, és könnyebben tudok azonosulni a szereplőkkel. Namármost én ezt a garabonciás dolgot annyira nem tudtam felvenni, hogy ez is csökkentett az élményen.

Ezeken kívül nagyon tetszettek a személyiségek, amiket Cashore kisasszony alkotott. Katsa nagyon erős jellem volt. Önálló, néha feminista hajlamokkal rendelkező lány, aki engedte magát befolyásolni a nagybátyja által. Képes a fejlődésre, méghozzá vállalható keretek között. Meghoz olyan döntéseket, amik a könyv elején még esélytelennek látszana. Végig megőrzi egyediségét, személyiségét, és nem hagyja magát tovább befolyásolni. Társa, Pongor szintén garabonc, aki mézes-mázos és persze csodálatos pasas, minden nő álma. Naná, mi más lehetne egy ilyen könyvben.:) Ő is szimpi volt nekem.

A történet egyébként pörgős, egy-két oldalon unatkoztam úgy az 1/3-a környékén. Megfelelő számú fordulatot észleltem benne, amik fenntartották az érdeklődésem, és volt olyan is, ahol lerágtam volna mind a tíz körmöm, ha nem lett volna tele homokkal, meg nem lett volna sós a tengertől. :) Szóval szerintem vállalható a könyv, ha ezektől az apró hibáktól eltekintünk. Kikapcsolódni tökéletes volt.

Kristin Cashore: Graceling- A garabonc. Könyvmolyképző Kiadó, 2011.